Önkormányzat, Közigazgatás

December 31 - Január 1.
Szekszárd MJV Önkormányzata és a civil szervezetek ismét megszervezték a városi örömünnepet Szilveszter és Újév fordulóján. A különböző helyszíneken induló, majd a templom előtt folytatódó programon több ezer szekszárdi gyerek, ifjú és felnőtt énekelte a Himnuszt, hallgatta Horváth István polgármester, Balázsi Zoltán református tiszteletes és Módos Ernő, az Alisca Borrend nagymestere köszöntőjét.

Február 8.
Szekszárd lett a Nemzeti Közlekedési Hatóság Dél-dunántúli Regionális Igazgatósági Központja. Vezetésére a közel két évtizedes munka után nyugdíjba vonuló Endrődi Istvánt váltó Baumann Péter kapott megbízást.

Március 15.
A köztársasági elnök dr. Soczó László rendőrezredest, Tolna megye rendőrkapitányát dandár-tábornokká léptette elő. A kinevezést dr. Petrétei József miniszter adta át.

Május 16.
Hauszmanné dr. Szőke Ritát, a szekszárdi Városi Bíróság elnökét nevezte ki hat évre az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a Tolna megyei Bíróság büntetőkollégiumának vezetőjévé.

Június
Dr. N. Horváth Béla egyetemi tanárt, a szekszárdi főiskolai kar intézetvezetőjét a Pécsi Tudományegyetem rektor-helyettesévé nevezték ki.

Augusztus 1.
Tolna megye egyik legnagyobb intézmény integrációja jött létre Szekszárdon az Ady Endre, a Bezerédj Pál, a Hunyadi Mátyás és a dr. Kelemen Endre középiskolák összevonásával, Szent László Középiskola néven. Az új intézmény igazgatója Gerzsei Péter lett.

Palánkon, a Szakközépiskola parkjában zajlott a negyedik lobby-találkozó, amelyen a megye gazdasági és társadalmi életének legfontosabb szereplői, mintegy hatszázan vettek részt.

Szeptember 29.
2 km-es kerékpárutat avatott Horváth István polgármester, a BricoStore képviselője és számos kerékpározó részvételével a Tartsay Vilmos utcában.

Október
A virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen Szekszárd város minisztériumi díjat kapott, amit dr. Haag Éva alpolgármester vett át.