Tisztelt Lakosság!

Mint ismeretes, 2019. év végén a koronavírus új törzsét (COVID-19) diagnosztizálták a kínai Wuhan tartományban, mint nagyszámú tüdőgyulladásos megbetegedés okozóját. A vírus, mint ismeretlen kórokozó ellen az immunrendszer egyelőre nem alakította ki a megfelelő védekezőmechanizmusokat, oltások, és gyógyszerek sem állnak rendelkezésre, így a betegség gyorsan terjedésnek indult.

A kór a közelmúltban megjelent Európában. A betegség az esetek túlnyomó részében enyhe vagy akár tünetmentes lefolyású, azonban rövid idő alatt nagy területen jelent meg és jelentősen virulens. Sajnálatos módon Magyarországon is napról napra több ismert eset van, és a probléma Olaszországban súlyos méreteket öltött.

A hasonló méretű járvány elkerülése érdekében Magyarország Kormánya a 40/2020. (III.11.) számú rendeletével az ország teljes területére veszélyhelyzet kihirdetéséről döntött, a 41/2020. (III.11.) Kormányrendelettel pedig korlátozó intézkedéseket vezetett be.

Szekszárd megyei Jogú Város Közgyűlése létrehozott egy helyi operatív törzset, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, és szükség esetén megteszi a megfelelő lépéseket a lakosság egészsége és biztonsága érdekében.

1.    Tájékoztatom a tisztelt Lakosságot, hogy a 2020. március 12. napját követően lejáró okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek, ezért nem szükséges azok cseréje ügyében a veszélyhelyzet ideje alatt az illetékes hatóságot felkeresni.

2.    Fontos, hogy Olaszország, Kína, Korea és Irán területéről érkező magyar állampolgárok kötelesek egészségügyi vizsgálatnak alávetni magukat, és amennyiben a fertőzés gyanúja merül fel, karanténba kerülnek. Ha nem áll fenn fertőzés gyanúja, úgy a hazatérő állampolgár a lakó- vagy tartózkodási helyén köteles magát megfigyelésnek alávetni.

3.    Ha ezen országok valamelyikéből akár közvetve, akár közvetlenül érkezik haza magyar állampolgár és nem rendelkezik karantént elrendelő határozattal kérem, hívja a 74/505-850 telefonszámot (népegészségügy)

4.    Jelenleg fokozott kockázatú területnek minősül Franciaország, Spanyolország, Svájc és Németország területe. Kérem azon lakosainkat, akik ezen országok valamelyikéből a közelmúltban érkeztek haza, szíveskedjenek hazaérkezésüket követően 14 napig otthonukban tartózkodni.

5.    Kérem tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a halasztható ügyeiket, amennyiben lehetséges, intézzék a veszélyhelyzet megszűnése után. Sürgős ügyek esetében keressék a Polgármesteri Hivatal dolgozóit telefonon, továbbá ajánljuk figyelmükbe az elektronikus ügyintézést, amelyre vonatkozó részletes információk megtalálhatók a https://szekszard.hu/hu/polgarmesteri-hivatal/ugyintezes/elektronikus-ugyintezes menüpont alatt.

6.    Lehetőség van az adók, díjak, illetékek elektronikus úton történő rendezésére. Ehhez az Önkormányzati Hivatali Portál https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalán az érintett önkormányzat kiválasztását követően a bal oldali menüsorban található „Adók, díjak, illetékek befizetése” menüre kell kattintani, és követni az utasításokat.

7.    Tájékoztatom továbbá a Lakosságot, hogy az Alisca Terra Nkft. és a Vertikál Zrt. közleménye szerint, a személyes ügyfélszolgálatuk 2020. március 16. napjától visszavonásig zárva tart. Ez idő alatt is fogadnak megkereséseket telefonon, valamint postai és elektronikus úton.

8.    Felhívom figyelmüket, hogy a szociális intézményekbe és a Tolna Megyei Balassa János Kórház minden részlegén látogatási tilalom van. Amennyiben hozzátartozójuk révén érintettek, az intézménnyel vegyék fel a kapcsolatot a további információkért.

9.    Kérek minden veszélyeztetett csoportba tartozó (életkor: elsősorban 59 év felett, már meglévő alapbetegségek, mint cukorbetegség, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri megbetegedések, autoimmun betegség, daganatos megbetegedés) állampolgárt, hogy az egészsége megőrzése érdekében kísérelje meg a közösségben való tartózkodást (bevásárlás, orvoslátogatás, rendezvényeken való részvétel, utazás) mellőzni, vagy a lehető legrövidebb időre szorítani. Amennyiben lehetősége van rá, kérje meg kevésbé veszélyeztetett rokonait, ismerőseit, szomszédait a szükséges tevékenységek elvégzésére.

10.         Javasolt mindenkinek, hogy hazaérkezését követően otthonában azonnal, alaposan mosson kezet, és az esetlegesen mások által érintett, háztartásába bevitt tárgyakat alkohol vagy klór tartalmú fertőtlenítő-/tisztítószer segítségével gondosan törölje át.

11.         Ajánlott a járványhelyzetre tekintettel a szoros testi kontaktus, mint kézfogás, ölelés, puszi, kerülése, és más személyektől lehetőleg minimálisan 1 méter távolság tartása.

12.         Péntektől bárki kiválthatja hozzátartozója, barátja, ismerőse gyógyszereit. A gyógyszer kiadását felírási igazolás és meghatalmazás nélkül is teljesítik azon személy részére, aki közli a beteg TAJ-számát, és saját személyazonosító adatait is hitelt érdemlően igazolja. A patikák csupán a gyógyszert átvevő személy adatait rögzítik, és kiadják számára a receptre felírt gyógyszereket

13.         Felhívjuk figyelmüket, hogy nem tartható zárt helyen 100 főnél, nem zárt helyen 500 főnél nagyobb létszámú rendezvény. Ezért amennyiben a közeljövőben valamilyen rendezvényen, előadáson, találkozón vett volna részt, úgy keresse az esemény vagy a szervező honlapját, elérhetőségét, és ott további tájékoztatást az adott program kapcsán.

14.         Az alábbi, ingyenesen hívható telefonszámokon további tájékoztatást kaphatnak:

06-80/277-455

06-80/277-456

Kérem, bármilyen kérdésük merül fel, keressék a Polgármesteri Hivatal illetékes ügyintézőjét a honlapon megtalálható elérhetőségeken, vagy a központi 74/504-100 telefonszámon.

 

Kérek mindenkit, vigyázzunk egymásra, hozzátartozóinkra, közeli és távoli ismerőseinkre és természetesen önmagunkra. A legnagyobb érték az egészséges élet, amelynek érdekében most mindannyian sokat tehetünk egymásért és közösségünkért, Szekszárd Városáért, ha felelősségteljesen gondolkodunk és betartjuk az ajánlott óvintézkedéseket.

További információk elérhetők a https://koronavirus.gov.hu és a www.szekszard.hu oldalon.

                                                                                                                                                      Ács Rezső polgármester