A szekszárdi bor

Az 1925 hektáron elterülő Szekszárdi Borvidék Magyarország egyik legősibb bortermelő területe, ahol a szőlőművelés hagyományai a római korig nyúlnak vissza. A borvidék a Szekszárdi dombság legkeletebbre eső keskeny területét foglalja magában, ami Szekszárd, Őcsény, Decs szőlőit jelenti. A terület központi települése természetesen Szekszárd, amely a legnagyobb szőlőterülettel rendelkezik és nevet ad a borvidéknek.

A népvándorlás korából nincsenek adatok, amelyek a szőlő- és borkultúra szerepére utalnának, igaz, azokról a népekről sem bőséges az ismerethalmazunk, akik ekkor ezen a vidéken éltek. Az Árpád korban a fejedelmi törzs szállásbirtokává tette a borvidék területét, amiben minden bizonnyal szerepet játszott központi fekvése, kedvező klimatikus viszonyai és gazdasági súlya. Az első írott emlék, 1267-ből származik. A dokumentum az esztergomi káptalan által kiadott I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely fölsorolja az 1061-es adományokat. Ebben szerepel a ,,vinea Crin’’, ,,vineam Bika et Fövesthelek’’, vagyis három szőlő. Azonban arról, hogy milyen szőlőről van szó és mekkora területet foglal el, ekkor egyelőre még nincs adat néhány évszázadig.

A török hódoltság korában a fehér bor mellett meghonosították a vöröset is. A borvidék méltán híres kadarkáját a törökök elől menekülő rácok hozták erre a vidékre. A török Üszküdarból eredeztethető kadarka nagy hírnévre tett szert és a szekszárdi borvidék jellegzetes fajtájaként ismert. A 16. sz. közepén a törökök szandzsák székhelyévé tették a várost, ám a pusztulás érdekes módon megkímélte a szőlőterületeket, sőt némelyüknek mohamedán tulajdonosa is volt. A török kitakarodásával a lakosság fő jövedelemforrása a szőlőművelésból adódott. A fejlődés töretlen volt az 1770-as évek végéig. A szekszárdi borvidék Habsburg Birodalom-szerte közismert jó hírneve miatt sokan törekedtek itteni szőlőterületek megszerzésére. A 18. század elején az apátok azt a kedvezményt adták a szőlőtermesztőknek, hogy csak tizeddel és nem kilenceddel tartoznak a bor után . A kedvezmények elsősorban a német telepeseket vonzották, akik több hullámban érkeztek a borvidékre. A helyi és az új telepesek szaktudásának ötvöződése emelte a borvidék szőlőkultúrájának színvonalát. A század közepén már általános a héjonerjesztés és a bort is pincében tárolják. Egyre több szőlőt karóznak. A trágyázás sem ismeretlen ekkor, bár módját még nem igazán tudják. A bor termelése, kereskedelme komoly piaci tényezővé vált. Egy 1828-as feljegyzés 37 fehér és 29 ,,fekete’’ szőlőfajtát említ, köztük hat féle kadarkát. Egy-két évtized múlva azonban már csak néhány uralkodó szőlőfajtát említenek.

A napóleoni háborúk folyamán a bor még keresettebb árucikké válik. A háborúk befejeztével 1815 után a kereslet jelentősen csökken, de a jó vörös bornak mindig maradt piaca, különösen német nyelvterületen híresült el a szekszárdi bor. A 19. sz. második felében pusztító filoxérajárványban óriási károkat szenvedett a szekszárdi szőlőállomány is. Az utóbbi évtizedekig a későn érő, jó évjárataiban kiváló zamatú bort adó Kadarka volt az uralkodó, újabban azonban a biztonságosabban termelhető Kékfrankos, Cabernet és Merlot került túlsúlyba.

A bortermelő tájak között külön rangot jelent a borvidéki besorolás. A Szekszárdi borvidék hazánk egyik kis területű, de igen híres vörösbortermelő vidéke. Történelmi múltja, hazai és nemzetközi hírneve alapján Szekszárd 1987. október 30-án a Nemzetközi Bíráló Bizottságtól megkapta "A szőlő és a bor" városa címet. A Szekszárdi borvidék Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Kéty, Medina, Mórágy, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba településeinek a szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészeire terjed ki. A borvidék központja a nevét is adó Szekszárd. A borvidék területe 2625,78 ha, melynek települések közötti megoszlását a következő táblázat mutatja.

Település:	Terület/ha:
Alsónána	226,97
Alsónyék	63,9
Báta	244,89
Bátaszék	563,33
Decs	142,97
Harc	6,58
Kéty	1,31
Medina	23,54
Mórágy	59,29
Őcsény	0,13
Sióagárd	55,83
Szálka	52,46
Szekszárd	930,44
Várdomb	51,42
Zomba	184,83
Összesen:	2625,7765

 

A borvidék területének 70 %-án kék, 30 %-án fehér szőlőt termelnek. A Szekszárdi borvidék jellemző szőlőfajtái közül több a világfajták közé tartozik: merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon, chardonnay. A vidék jellegzetes borfajtája a bikavér.

A Szekszárdi borvidék jelenlegi termelői struktúrája

A nagyüzemek: korszerű szőlőtermesztési és borkészítési technológiával, gépesítéssel rendelkeznek. Már a korábbi években jó belföldi és külföldi értékesítési piaci kapcsolatokat építettek ki.
A közepes elsősorban családi vállalkozások: Többségük ma már rendelkezik a nagyságrendjének megfelelő korszerű borászati technológiával és palackozó gépsorral. Termékeik egy részét folyó borként (kannás borként) értékesítik, de egyre nő a palackozott formában történő értékesítés aránya
A szám szerint legnagyobb táborát a kis- és őstermelők teszik ki. Az általuk előállított bor igen nagy hányada saját fogyasztásra kerül. Értékesítés tekintetében ők vannak a legnehezebb helyzetben. Néhány hektoliteres borkészletüket rendszerint közvetítőkön keresztül, a piaci árnál alacsonyabb áron kénytelenek eladni.
A borvidék egybefüggő kis területen helyezkedik el. Települései jól megközelíthetőek, infrastrukturális hálózataik kiépítettek, kulturált települési környezettel rendelkeznek.