Önkormányzat, Közigazgatás

2004. december 31 - 2005. január 1.

Több ezren gyűltek össze Szilveszterkor a Béla téren és a Városi Örömünnep keretében búcsúztatták az ó-, üdvözölték az új esztendőt. A több helyszínen kezdődött, majd hagyományosan a Béla téren folytatódott kulturális programok közben és a tűzijáték előtt a népes ünneplő közönséget Bacsmai László plébános, Kocsis Imre Antal polgármester és Módos Ernő az Alisca Borrend nagymestere köszöntötte.

Januárban

A Regionális Operatív Program keretében Szekszárd 495 millió forintot kapott, amelyből megindulhatott a keleti városkapu és az egykori honvédségi bázis rekonstrukciója.

Március 15.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc 157. évfordulóján az ünnepi műsort a Dienes Valéria Általános Iskola és Grundschule tanulói valamint az Alisca Brass Band fúvószenekar adta. A megemlékezés szónoka Nyírő Roland a PTE IGYFK hallgatója volt.

Az egész napos program további részében koszorúzással, zenés toborzóval, fáklyás felvonulással és este a színházteremben a komáromi Magyarock Dalszínház előadásában Páskándi Géza A költő visszatér c. rockoperájával emlékezett a város.

Június 24-26.

Gazdag és sokszínű programmal köszöntötte a város lakossága védőszentjének Szent Lászlónak az ünnepét. Többek között szoborkiállítások (Juhos László, Fusz György), könyvbemutatók (Rühl Gizella, dr. Nagy Janka Teodóra, dr. Szabó Géza), művészeti együttesek fellépése, a Pedagógus kórus ünnepi hangversenye, középkori jelmezes felvonulás, tették emlékezetessé az ünnepet.

Bormustra, pörkölt és borünnep szolgálta a jó ízeket kedvelők örömét.

24 órás felolvasás Babits Mihály Halálfiai c. művéből és számos más program várta a művelődni, kikapcsolódni akaró közönséget.

E programsorozat keretében emlékeztek meg arról, hogy Szekszárd 100 éve viselheti újra a városi rangot.

Július 3.

Együttműködési szerződés t írt alá a Paksi Atomerőmű Rt, a Balassa János Kórház, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése és Szekszárd MJ Város Képviselőtestülete a kórház műtő- és diagnosztikai blokkjának befejezésére. Ebben vállalták, hogy az 1,4 milliárd forint törlesztését és járulékait egyenlő arányban viselik. Ezzel remény mutatkozik arra, hogy az évekkel ezelőtt leállt beruházás folytatódik, és sikeresen befejeződik.

Augusztus 29 - szeptember 4.

Az idén a hetedik alkalommal ünnepelte Tolna megye a megyecímert is formázó pecsétnyomó adományozásának évfordulóját, az immár hagyományos megyehét keretében: Szekszárdon és a megye számos más településén 26 szakmai és kulturális rendezvénnyel, ünnepi közgyűléssel. 

A szeptember elsejei ünnepi közgyűlést Varnus Xavér nagysikerű orgonakoncertje követte. Ezen a mintegy 600 fős közönség előtt a régi megyeháza udvarán Bach, Frank, Orff és Ravel művek hangzottak el.

Szeptember 23.

Az országban először Szekszárdon állt rendszerbe a DigiSzek nevű intelligens elektronikus önkormányzati szolgáltatás. Ezt a tényt Kovács Kálmán informatikai miniszter jelentette be a városházán.

Szeptember 29.

Szekszárd város Képviselőtestülete új utcanevekről döntött. Új tér, ill. utcanevek a következők: Garay udvar, Kacor-, Hébér-, Csobolyó-, Roboz Zoltán utca. Utóbbi a filoxéria elleni küzdelem jeles személyisége volt. Döntöttek további emléktáblák állításáról, elhelyezéséről is, a következő helyekre: Pirnitzer-ház, DBU Német Színház, a volt Szegzárd Szálló, Augusz-ház, Garay téri általános iskola, a volt Szegzárdi Takarékpénztár, a volt Szekszárdi Népbank, a Garay János Gimnázium épületén és az I. Béla király szobor talapzatán helyeznek el kőbe vésett megemlékezést.

Október 23.

Szekszárd város és a Politikai Foglyok Szövetsége által szervezett ünnepségen Kocsis Imre Antal polgármester és dr. Braun Márton országgyűlési képviselő emlékezett az 1956-s forradalomra és szabadságharcra. A koszorúzás előtt az érdeklődők sokasága a Garay János Gimnázium tanulóinak megemlékezését hallgatta meg.

A koszorúzási ünnepség és a Szekszárdi Kamarazenekar hagyományos, a belvárosi templomban tartott, hangversenye előtt a városházán találkoztak azok, akik megélték és alakították a forradalom napjait szűkebb pátriánkon.

Ezen az ünnepségen jutalmazták meg azokat a középiskolásokat és tanáraikat, akik egy-egy dolgozattal vallottak arról, mit jelenthet számukra 1956 emléke. A díjazottak között két szekszárdi középiskola diákjai és tanárai is szerepeltek (Garay J. Gimn., I. Béla Gimn.)

Október 18.

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész felavatta Szekszárdon a Megyei Főügyészség felújított épületét. Ezzel a két rangos igazságügyi intézmény, a bíróság és az ügyészség is rangjának megfelelő színvonalú objektumokban működik.

November 17-18.

Az idén 11. alkalommal szervezte meg az Országos Közoktatási Intézet és a szekszárdi PAL-OKTATÁS Oktatási Tanácsadó az "Önkormányzat és közoktatás" elnevezésű konferenciát.

Az önkormányzatoknál dolgozó közoktatás-irányítók, az iskolavezetők, pedagógiai kutatók és az Oktatási Minisztérium vezető munkatársai most is nagy számban vettek részt a tanácskozáson, ahol az uniós célokra és a hazai viszonyokra egyaránt figyelő fejlesztések, együttműködések, az oktatás minősége és a finanszírozás kérdései voltak napirenden.

December 15.

Kocsis Imre Antal polgármester visszaemlékezésre és baráti beszélgetésre hívta meg az utóbbi 15 év városi önkormányzati képviselőit, tisztségviselőit a régi megyeháza dísztermébe, majd a Főispán étterembe. Az ülés hivatalos részén Polgármester Úr köszöntötte a megjelenteket, majd Leidecker Jenő egykori alpolgármester megnyitója és dr. Ferincz János visszaemlékezése után kötetlen beszélgetésekkel folytatódott a találkozó. A találkozó résztvevői ajándékba kapták Szekszárd rendezett tanácsú várossá válása 100. évfordulójára megjelent Szekszárd a XX. század első évtizedeiben c. kötetet.