Oktatás, Nevelés
Február 25.
A PTE szenátusa Irodalomtudományi és Nyelvészeti Intézetet alapított az Illyés Gyula Főiskolai Karon. E döntésével a 4. szekszárdi intézet jött létre. Igazgatója dr. N. Horváth Béla egyetemi tanár lett.
Március 14.
A szekszárdi Garay János Gimnáziumban a 12. alkalommal a Kárpát-medence magyar tannyelvű középiskolái számára megrendezett Kőrösi Csoma Sándor Földrajzverseny döntőjét hagyományosan a Garay-Napok keretében bonyolították le 2006. március 14-én.
A verseny témája: a Kárpát-medence földrajza, természeti és kultúrtörténeti értékei, emlékhelyei. A jól felkészült diákok a magyarországi középiskolákon kívül Felvidékről, Erdélyből és a Mura-vidékről érkeztek. A jó hangulatú verseny a tudáson kívül a barátságot is építette. Az első három helyezett Pannonhalmáról, Kolozsvárról, Pápáról érkezett".
Április 28.
A PTE IGYFK Túrizmus Vendéglátói Szakon indított új képzésére az előzetes jelentkezés kétszeres volt.
Május 11.
A PTE IGYFK tartotta ülését a tanító és óvóképző főiskolák főigazgatói kollégiuma. Itt búcsúzott el e gréniumban betöltött elnöki tisztétől dr. N. Horváth Béla egyetemi tanár, a korábbi főigazgató.
Június 18.
Az általános iskolák tanulóinak tanulmányi versenyén Apáczai díjban részesült Csige András és Szakál Balázs szekszárdi diák. A Bendegúz nyelvész verseny díját Mácz Andrea, Újhelyi Viktor és Dorogi Klára kapta.
Július 11.
A szekszárdi 2. számú óvoda Kadarka utcai részlege a környezeti nevelés magas színvonaláért elnyerte a Környezetvédelmi és az Oktatási Minisztérium által alapított "Zöld óvoda" címet.
Július 1.
Borbás Istvánné, a Hunyadi Mátyás Középiskola igazgatója négy évtizedes pedagógusi munka után nyugalomba vonult. Simontornyán kezdte pályáját, majd Szekszárdon az Ady Endre, később a Bezerédj Középiskolában tanított, az utóbbinak igazgató helyettese is volt. Dolgozott a megyei tanács művelődési osztályán középiskolai tanulmányi felügyelőként. Az iskola vezetői évei alatt vette fel a Hunyadi Mátyás Középiskola nevet. Ekkor létesült a Garay tankonyha és tanétterem. Intézményvezetőként számos tartalmi és formai korszerűsítés kapcsolódik nevéhez.
Augusztus 7.
Az Országos Felnőttoktatási Információs Központ adatai szerint 1500 Tolna megyei hallgató kezdheti meg tanulmányit ősszel államilag támogatott képzési keretében a felsőoktatási intézményekben.
Szeptember 16.
A felújított Garay János Gimnázium tanulói műsorral, igazgatója Lemle Béláné köszönő szavakkal üdvözölték mindazokat, akik hozzájárultak az alma máter több mint százéves történetének legnagyobb mértékű felújításához. Az ünnepség után az érdeklődők megtekinthették a felújított, ismét széppé varázsolt iskolát.
Szeptember 28.
A Szekszárd MJV Önkormányzata Mecénás Tehetséggondozó Alapjának elismeréseit a Garay János Gimnázium dísztermében vehették át a kiemelkedő eredményt elért tanulók, kilenc együttes vagy egyesület és felkészítő tanáraik. A résztvevőket és a jutalmazottakat Kocsis Imre Antal polgármester köszöntötte, a jutalmakat, illetve elismerő okleveleket dr. Gaál Zsuzsanna alpolgármester adta át:
Garay János Gimnázium
Zsitvai János Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen angol nyelvből II. helyezett. Felkészítő tanár: Mestyán Zsófia.
Fábián Rozália Ábel Jenő Országos Latin Versenyen II. helyezett. Felkészítő tanár: Gesztesi Enikő.
Kedves András Gyula ABACUS matematikai lapok pontversenyen I. helyezett, arany fokozatú dicséretet kapott. Felkészítő tanár: Parrag Katalin.
Farkas Judit VII. Országos Zeneiskola zongora négykezes és kétzongorás verseny I. díjasa,
Keszthelyi Helikoni ünnepség komolyzene kategóriájában arany fokozatot kapott. Felkészítő tanár: Dobai Tamásné.
Lozsányi Soma VII. Országos Zeneiskola zongora négykezes és kétzongorás verseny I. díjasa. Felkészítő tanár: Lozsányi Tamás.
Lozsányi Soma a Keszthelyi Helikoni ünnepségeken komolyzene kategóriában bronz fokozatot ért el. Felkészítők: Lozsányi Tamás és Lányi Péter művészeti vezető
A Garay János Gimnázium Leánykara a Keszthelyi Helikon ünnepségeken énekkar kategóriában arany minősítést szerzett. Felkészítő tanár: Anducska Adrienn.
Schäfer Ágnes Schäfer Fanni Keszthelyi Helikoni ünnepségeken -egyéb kategóriában-ezüst minősítést kapott.
Bartina Táncegyüttes gimnazista diákjai a Keszthelyi Helikoni ünnepségeken néptánc együttes kategóriában fődíj fokozatot szerezték meg. Felkészítő tanár: Matókné Kapási Julianna.
Az iskola Irodalmi Színpada Keszthelyi Helikoni ünnepségen irodalmi színpad kategóriában ezüst minősítést ért el. Felkészítő tanár: Báló Marianna.Buda Réka, Czink Lilla Keszthelyi Helikoni ünnepségeken mozgásművészet-modern tánc kategóriában ezüst fokozatot ért el. Felkészítő tanár: Huszár Krisztina.
Hollósi Boglárka, Sulyok Janka Keszthelyi Helikoni ünnepségeken komolyzene kategóriában bronz fokozatot szerzett. Felkészítő tanár: Ágostonné Béres Kornélia.
Puskás Janka Keszthelyi Helikoni ünnepségeken komolyzene kategóriában bronz fokozatot ért el. Felkészítő tanár: Nagyné Mártonka Mária Tünde.
Nyúl Zsófia, Rappai Virág Keszthelyi Helikoni ünnepségeken könnyűzene - ének kategóriában bronz fokozatot kapott.
Gwizdala Dáriusz Keszthelyi Helikoni ünnepségek képzőművészeti alkotások kategóriában bronz fokozatot szerzett. Felkészítő tanár: Kovács Zoltán.
Szőke Gergő Országos Diákolimpia 3000 m síkfutás I., 4x1500 m-es váltó II., mezei futás csapat II. helyezést ért el.
Koncz Ákos Duatlon Országos Bajnokság III. helyezettje, Országos Diákolimpia csapatversenyen a 4x1500 m-es váltóban II. helyezett.
Zsigmond Előd Országos Diákolimpia csapatverseny 4x1500 m-es váltó II. helyezettje, mezei futás csapat II. helyezettje. Edző: Németh Gyula.
Szél Péter Országos Diákolimpia csapatverseny 4x1500 m-es váltó II. helyezettje. Felkészítő edző: Sáthy István.
Szűcs Zsófia, Bogdán Annabella Országos Diákolimpia csapatverseny súlylökés II. helyezés. Felkészítő tanár: Móra Zoltán.
Újvári Vivíen, Prischetzky Luca Országos Diákolimpia csapatverseny súlylökés II. helyezés
Demény Zsófia Országos Diákolimpia csapatverseny súlylökés II. helyezés. Felkészítő tanár: Radva Dóra.
Rudolf Anna Országos Diákolimpia sakk-csapatverseny K-L korcsoportos országos döntő I. helyezett, sakk L-G korcsoportos országos döntő egyéni I. helyezett. Felkészítő edző: Molnár Béla
Rudolf Kata Országos Diákolimpia sakk-csapatverseny K-L korcsoportos országos döntő I. helyezett. Felkészítő edző: Rudolf László
Dobrovitz Piroska Országos Diákolimpia sakk-csapatverseny K-L korcsoportos országos döntő I. helyezett. Felkészítő edző: Papp Csaba.
Prischetzky Milán, Kesjár Dániel, Pap Miklós Országos Diákolimpia döntő mezei futás csapat II. helyezés. Csirzó Zoltán tanár Szőke Gergő, Zsigmond Előd, Prischetzky Milán, Kesjár Dániel, Pap Miklós felkészítéséért.
I. Béla Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola
Illés Lilla Országos Baka István vers és prózamondó verseny I. helyezés. Felkészítő tanár: dr. Mikóné Csősz Judit
Boronkai Bence Keszthelyi Helikoni Ünnepségen könnyűzene kategóriában ezüst fokozat
Göttlinger Judit, Kindl Zoltán a Keszthelyi Helikoni Ünnepségen film - video kategóriában ezüst fokozat. Felkészítő tanár: Kis Pál István.
Balázs Réka Keszthelyi Helikoni Ünnepségen komolyzene kategóriában arany fokozat. Felkészítő tanár: Auth Zoltánné Fuchs Márta.
Hága Krisztián Országos Atlétika Diákolimpia döntő 100 m-es síkfutás bronz érem
Loch Bálint Keszthelyi Helikoni Ünnepségen komolyzene kategória ezüst fokozat. Felkészítő tanár: Seleljo Jaroslav.
Laufer Mihály, Tóth Dániel Országos Kerékpáros Diákolimpia döntő amatőr 5. korcsoportos összetett verseny ezüstérem. Felkészítő edző: Schneider Gábor
Az iskola énekkara a Keszthelyi Helikoni Ünnepségen könnyűzene kategóriában ezüst fokozot szerzett. Felkészítő tanár: Haffner Zsoltné.
Az iskola leány kosárlabda csapata az Országos Kosárlabda Diákolimpián III. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Vecsési Klára.
Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola
Szilasi Szilvia Szakma Kiváló Tanulója Versenyen II. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Dr. Lascsik Lászlóné.
Tancsa Rózsa Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjében kereskedelmi technikus szakmában elért jeles teljesítményéért - mentesült a szakmai vizsga letétele alól. Felkészítő tanárok: Dr. Péchy Bejnaminné, Révai Ferencné, Szabóné Kiss Erzsébet.
Balogh Krisztina Szakma Kiváló Tanulója Versenyen élelmiszer és vegyiáru kereskedő szakmában elért jeles teljesítményéért - mentesült a szakmai vizsga letétele alól. Felkészítő tanárok: Paál Tiborné, Viszmegné Schmidt Katalin, Bruckmann Dorn Edit felkészítő tanárok. Folland Jánosné, Tancsa Rózsa és Balogh Krisztina felkészítéséért
Tamás Anikó Országos Népdaléneklési Verseny II. helyezés, Keszthelyi Helikoni ünnepségeken szólóének kategóriában arany minősítést szerzett.
Az iskola énekkara a Keszthelyi Helikoni ünnepségen bronzérmet szerzett. Felkészítő tanár: Ágoston Mária.
Kovács Gergő Keszthelyi Helikoni ünnepségeken szólóének kategóriában arany minősítést ért el.
Tücsök Klub Zenés Színpad Egyesület
Mohar István A Keszthelyi Helikon ünnepségen musical kategóriában arany minősítést szerzett.
Kövendi Eszter az országos francia nyelvű ének versenyen tanúsított kiemelkedő szerepléséért különdíjban részesült.
A Tücsök Klub Zenés Színpad Egyesület a Keszthelyi Helikoni ünnepségeken könnyűzene- musical kategóriában arany minősítést kapott.
Béresné Kollár Éva az együttes vezetője Nyúl Zsófia, Rappai Virág, Tamás Anikó, Kovács Gergő, Mohar István, Kövendi Eszter ill. a Tücsök Klub felkészítéséért.
Emmert Vanessza A Keszthelyi Helyikoni ünnepségen gitár szakon arany minősítés, Országos gitárverseny III. helyezés. Felkészítő tanár: Környei Miklós.
Babits Mihály Általános Iskola
Égi Barnabás Országos Diákolimpia judo 45 kg-os korcsoport I. helyezés. Felkészítő edző: Szepesi József.
Csige András Apáczai Kiadó által meghirdetett verseny országos I helyezettje, - Apáczai-díjat szerzett. Felkészítő tanár: Babosné Csapó Erika.
Prantner Anita Országos Diákolimpia IV. korcsoport-kerékpár csapatversenyben I., egyéni időfutam verseny II., mezőnyverseny II. helyezés.
Prantner Gergely Országos Diákolimpia IV. korcsoport-kerékpár csapatversenyben I., amatőr kategóriában egyéni összetett III. hely
Szakács Szimonetta Országos Diákolimpia IV. korcsoport- kerékpár csapatversenyben I., amatőr kategóriában egyéni összetett II. hely
Vég Bence Országos Diákolimpia IV. korcsoport-kerékpár csapatversenyben I., amatőr kategóriában egyéni összetett I. hely
Orbán István, Horváth Péter Országos Diákolimpia IV. korcsoport- kerékpár csapatversenyben I. helyezés,
Klemné Koleszár Ildikó felkészítő tanár, Szakál Balázs Kárpát-medencei Biológia Verseny országos I. helyezés
Hidas András János Kaán Károly Országos Természetismereti Verseny országos döntő különdíj. Felkészítő tanár: Szűcs Jánosné.
Jankovics Éva, Arany János Országos Anyanyelvi Verseny III. hely. Felkészítő tanár: Máté Erzsébet.
Solymosi Zsófia, Országos Mesemondó Verseny I., Andersen mesék Országos Mesemondó Verseny IV. helyezett. Felkészítő tanár: Molnárné Csiki Erika.
Ruttkay Zoltán Péter, XXXV. Kalmár László matematika verseny országos I. hely. Felkészítő tanár: Freyné Felkert Katalin.
Dienes Valéria Általános Iskola, Grundschule
Az iskola leány kosárlabda csapata az Országos Diákolimpián II. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Steinerné Jankovics Mária.
Mayer Bettina Sam-füles levelezős német tanulmányi verseny III. hely. Felkészítő tanár: Takácsné Temesi Szilvia.
Nagy Mónika Országos Népdaléneklési Verseny szóló kategóriában arany minősítés. Felkészítő tanár: Aradi Zsuzsanna.
Lukácsi Marcell, Titok Történelem Verseny II. helyezett. Felkészítő tanár: Illésné Gesztesi Piroska.
Mácz Andrea, Bendegúz Nyelvész Verseny II. helyezés. Felkészítő tanár: Müller Jánosné.
Újhelyi Viktor, Bendegúz Nyelvész Verseny II. hely. Felkészítő tanár: Eszterbauer Teréz.
Farkas Dániel, I. Országos Wink Chun Bajnokság Forma SLT gy. 3. kat. I. helyezés
Koltai Borbála, Litterátum országos német nyelvi verseny III. helyezés
Ordas Ágnes, Litterátum országos német nyelvi verseny I., Titok német tesztverseny II., Titok Arany János magyar-nyelvi tesztverseny III. helyezettje. Felkészítő tanár: Puskás Andrea.
Csingár Tamás, Sam-füles levelezős tanulmányi német verseny I. hely. Felkészítő tanár: Simon Andrea.
Tamás Bence, Serdülő összetett OB négypróba II. hely (egyéniben),
Scherer Tamás, a serdülő összetett OB négypróba I. helyezett csapat: Prischetzky Luca- Újvári Vivien- Hága Krisztián - Tamás Bence felkészítéséért.
5. Számú Általános Iskola
Antal Andrea, Wado-kai gyermek- és ifjúsági országos karate bajnokságon elért I., IWKU Open, Nemzetközi karate bajnokság- Kata versenyszám I. ,- Kumite versenyszám I.,- Hungary Wado Open Kata versenyszám I.,- Kumite versenyszám II. helyezés. Felkészítő edző: Nagy Ákos.
Király Éva Friderika, Tarka Barka Alapítvány által meghirdetett "Így töltöm a szabadidőmet" című országos rajzpályázaton elért I. helyezés. Felkészítő tanár: Gyulainé Vadász Ágnes.
Dávid Gitta, A Magyar Gyermek és Ifjúsági Flotta XIII. Országos vízi találkozó vízi mentés és úszás versenyszámban II., Nemzetközi Úszóversenyen 50 mell - 50 hát kategóriában I. hely. Felkészítő edző: Gaál László.
Hunyadi Bence Országos Diákolimpia Judo II., Országos Bajnokság Judo I., Országos csapatbajnokság III. helyezett.
Dávid Donatella Bókai Árpád Országos Biológia Verseny I. helyezés. Felkészítő tanár: Szabó Tamásné.
December 5.
Rendezvénysorozattal ünnepelte a Dr. Kelemen Endre Szakközépiskola a magyar tudomány hónapját. Ennek keretében nyílt kiállítás dr. Zseli József csillagász fotóiból. Dr. Sík Erzsébet főorvostól hallgattak előadást a tanulók az orvostudomány és a fizika kapcsolatáról, majd ellátogattak Paksra az Atomerőmű látogatási központjába.
December 6-7.
Az I. Béla Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola kétnapos programsorozattal emlékezett az iskola névadójára: művészeti bemutatóval, irodalmi, történelmi-helytörténeti, pszichológiai és természettudományos előadásokkal és koncerttel. Megrendezték a hagyományos angol nyelvi, környezetvédelmi versenyt és a kosárlabda tornát is.
December 15.
A Garay János Gimnázium, a Gyakorló Általános Iskola és Óvoda, a Liszt Ferenc Művészeti Iskola pedagógusai sztrájkot tartottak az első két tanítási órában a PDSZ felhívásához csatlakozva, mert a kormány által tervezett megszorító pénzügyi intézkedések miatt veszélyeztetettnek látták a minőségi oktatást és a tehetséggondozást.
December 21.
A Garay János Gimnázium tanulói a hagyományokhoz híven, Báló Marianna által rendezett, karácsony szellemére hangoló ünnepi műsorral köszöntötték a díszteremben, tanáraikat, a szülőket és diáktársaikat.