Hírek
F E L H Í V Á S a helyi kitüntetések adományozásának kezdeményezésére Új határidő: 2020. június 30.
Szervezőbizottság segíti a szüreti napok megrendezését
Július 1-jén indul el a nyári diákmunkaprogram
Közösségformáló kihívás: jussunk el közösen a Holdra!
Újraindítja a fogyasztásmérők leolvasását az energiacég
HIRDETMÉNY A Társadalmi egyeztetésről 2020.06.25-ig
Példaértékű összefogás jött létre a járvány ideje alatt
Eltörlik az idősávokat, a maszkhasználat marad
Polgármesteri köszöntő
Kedves Látogató!
Nagy szeretettel köszöntöm Önt Szekszárd Megyei Jogú Város megújult honlapján!
„A város, mint egy álmos eb, / hever domb alatt, sík felett” – szólnak a város szülötte, Babits Mihály jól ismert sorai az egykori Szekszárdról, mely mára pezsgő életű, ugyanakkor nyugalmas, békés vidéki arcát egyaránt megőrző megyeszékhellyé nőtte ki magát.
A zeneköltő óriás, Liszt Ferenc vitte hírét hajdan az akkor még alig ismert, itt termelt bornak – mára a „hegy leve” nemcsak az ország, hanem rendre a világ legkiválóbbjai között szerepel. És épp a bor az, ami összeköt itt élőt, erre látogatót egyaránt. De ez a város – valljuk – több, mint jó bor: folyamatosan épülő-szépülő, egyre gyarapodó otthona az itt lakóknak, gazdag élményekkel kecsegtető pihenőhelye az erre járóknak, kis és nagyközösségeket megmozgató, turisták tömegét vonzó helyszíne bor-gasztronómiai és kulturális rendezvényeknek, büszke birtokosa hazai és nemzetközi sportsikereknek.
És mindez csak néhány dolog azok közül, melyekre honlapunkkal is szeretnénk ráirányítani a figyelmet. A portál kialakításában arra törekedtünk, hogy az bőséges, az élet lehetőleg minden területét átölelő információval szolgáljon az itt élőnek éppúgy, mint az oldalt távolból felkeresőnek, ugyanakkor könnyen kezelhető, szép felülettel segítse a tájékozódást.
Ehhez kívánok Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamennyi kollégám és a magam nevében hasznos és eredményes böngészést!
Esemény ajánlása
