Érdemi munka nélkül mentek haza a képviselők

2022.03.25
 
Az Éljen Szekszárd frakció képviselői 2022. március 16-án küldték meg indítványukat Ács Rezső polgármesternek, melyben két témában kérték rendkívüli közgyűlés összehívását. Az egyik egy vizsgálóbizottság létrehozása a közvilágítás működése miatt, a másik pedig a kutyamenhelyet működtető alapítvány közfeladat-ellátási szerződésének előkészítése volt.
 
A polgármester közösségi oldalán jelezte, hogy miután a legutóbbi közgyűlés döntése alapján mindkét témában az ÉSZ frakció tagjai által vezetett bizottságok vizsgálódnak, a közgyűlést vélhetően a politikai kampány részévé akarja silányítani a baloldal. Ennek ellenére, valamint törvényi kötelezettségének eleget téve a közgyűlést összehívta, de mint előterjesztő, az első napirendi pontot visszavonta. Az ÉSZ frakció ennek jogosságát vitatta, dr. Gábor Ferenc jegyző viszont az ülésen elmondta, hogy a polgármester jogszerűen járt el, hozzátéve, hogy az ÉSZ frakció tagjai az önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó kormányhivatalhoz fordulhatnak, ha nem értenek egyet a döntéssel.
 
Zaják Rita képviselő hozzászólásában felidézte, hogy az előző közgyűlésen Gulyás Róbert ÉSZ-es képviselő közvilágítást érintő interpellációja nyomán az a döntés született, hogy a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság vizsgálja ki a közvilágítást érintő problémákat. Ehhez a GVB szakértőket is igénybe vehet, megállapításait pedig a közgyűlés elé tárhatja.
 
Máté Péter, a Fidesz frakcióvezetője azt a kérdést tette fel, hogy a közgyűlés politikai kampánytevékenységre felhasználható-e, tekintettel arra, hogy az ülésre megérkezett Veresegyházról a baloldal Szekszárdi országgyűlési képviselőjelöltje is, közben pedig két olyan téma szerepel a testület előtt, amit korábban már tárgyaltak a képviselők. A közvilágításon túl ugyanis arról is döntött a közgyűlés 2022. február 24-én, hogy a Kultúra, Civil Szervezetek, Városmarketing Bizottság felülvizsgálja a civil szervezetek szerződéseit, megállapodásait, köztük a kutyamenhelyet működtető alapítványét is.
 
Gyurkovics János alpolgármester végül szavazásra tette fel a napirendet, mielőtt kezdődhetett volna a kutyamenhelyet érintő téma tárgyalása, ám a közgyűlés összehívását indítványozó ÉSZ-es képviselők nem vettek részt a szavazásban, a többi képviselő így hiába szavazott igennel, nem volt elegendő voks a napirend elfogadásához.
 
Gyurkovics János alpolgármester, miután az ÉSZ-es képviselők gyakorlatilag nem szavazták meg saját napirendjüket, nem tudott mást tenni, bezárta a közgyűlés ülését.
 
szekszard.jpg