2022.02.17
2022. február 17-én Szekszárdi és térségi iskolák, óvodák számára kreatív játékos délelőtti és délutáni foglalkozásokra került sor.
Alsó tagozatos általános iskolások és óvodások vettek részt mozgásos foglalkozáson, egészséges uzsonnát fogyasztottak. Beszélgetés történt étkezési szokásokról, az éghajlatváltozásról. Meghallgattak egy mesét, mely alapján készíthettek egy-egy művet. Feladat volt különböző hulladékfajták szelektív szétválogatása játékos keretek között, beszélgetve a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségéről és otthoni megvalósításáról.
A felső tagozatosok és középiskolások a környezetszennyezésről beszélgettek, egy kisfilmet tekinthettek meg arról, hogy miként károsítja az ember a környezetét, amiről utána véleményt formáltak. Ezt követően elkészítettek egy saját pólót, amelyen bármilyen klímaváltozással kapcsolatos témát feldolgozhattak, illetve a diákok kiszámolhatták a saját karbonlábnyomuk nagyságát is.
Előadást hallhattak a műanyagok lebomlásáról, káros hatásairól, felhasználásáról és újrahasznosításáról, majd plakátot készítettek egy a klímaváltozáshoz kapcsolódó, saját életüket érintő témát feldolgozva.