Tolácziné Varga Zsuzsanna

 

Tolácziné Varga Zsuzsanna Zombán nőtt fel, férjével ma is ott él. 1989-ben - az elsők között -kezdte el a szociális munkás szakot a szekszárdi főiskolai karon. Már a főiskolai évek alatt eldőlt, hogy a gyermekvédelem területén szeretne dolgozni. Elvégezte az ELTE szociálpolitika szakát is. Szekszárdon és társult településein 1995 óta lát el kiemelkedő szociális tevékenységet. 2006-ig volt a vezetője a Gyermekjóléti Szolgálatnak, majd váltott: a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karán adjunktusként oktatott. 2013-ban tért vissza a gyermekvédelemhez, és a bonyhádi gyámhivatalnál helyezkedett el. 2014 áprilisában lett a Gyermekjóléti Központ vezetője.  2016 óta igazgatóként vezeti a Humánszolgáltató Központot. Az elmúlt évek során tevékenyen hozzájárult a településen (és társult településeken) élők szociális körülményeinek javításához, élethelyzetük könnyítéséhez. Szívügyének tekinti a gyermekek megfelelő fejlesztését, gondozását, nevelését, mert tudja, hogy a gyermek a jövő. Munkamorálja kiemelkedő, vezetőként is felvállalja, hogy mindenkinek szüksége lehet támogatásra, s akkor ott kell lenni, segíteni, amikor arra nagy szükség van.