Tribler Irma kitüntető cím
 
 
Dr. Főfai Klára
Humánszolgáltatási Igazgatóság igazgatóságvezető
 
Dr. Főfai Klára Szekszárdon született, általános iskolai tanulmányait a Babits Mihály Általános Iskolában végezte, majd a Garay János Gimnáziumban érettségizett. A gimnáziumi éveit is meghatározta a széles baráti kör, a folyamatos nyüzsgés. Tagja volt az iskolai irodalmi színpadnak -, ahol folyamatosan szerepelt, beszélt, folyton „forrt” körülötte a levegő.
Mindig humán beállítottságú volt, így a továbbtanulás szempontjából a képességeit és elhivatottságát is tekintve a választása tudatosnak mondható: a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar nappali tagozatán kezdte meg egyetemi tanulmányait. Könyvtár-magyar szakot szeretett volna választani elsőként, de abban az évben nem indult az egyetemen ez a szak. Az egyetemi évek alatt egyre inkább megfogalmazódott benne, hogy nagyon jó úton halad, hogy tetszik neki a jogi pálya, amit választott.  Ebben sokat segített neki, hogy egyrészt Megyei Tanácsi Ösztöndíjas volt, másrészt pedig 4 éven keresztül a Kar államigazgatási diákkörének volt oszlopos tagja. Ennek segítségével tovább folytatódott a közösségi élete, hiszen folyamatosan Tudományos Diákköri -TDK - Konferenciákon vett részt, ahol szerepelt, előadott és nem utolsó sorban publikált. Az államigazgatáshoz fűződő erős, meghatározó kapcsolata innen indult. A TDK tagságán keresztül megismerte az országot, nagyon meghatározó kapcsolatokra tett szert, számára meghatározó, példaértékű emberekkel, oktatókkal ismerkedett meg, szerepelt együtt. 1980-ban szerezte a jogi doktori diplomát és azonnal megkezdte pályafutását a munka világában, a Szekszárdi Járási Hivatal gyámügyi előadójaként. Gyakorlatát is a Hivatalban töltötte, ahol annyira megszerették őt, hogy azonnal munkát ajánlottak számára, mondhatjuk: „őt várták erre a munkára”. Disszertációját is gyámügyi témában – A védő-, óvó intézkedések – írta. 1983-tól a Szekszárdi Városi Tanács titkársági előadója, majd pedig lakásügyi csoportvezetője lett. Mindig olyan munkát vállalt, ahol kapcsolata volt az emberekkel, mindig igyekezett segíteni nekik, és mindeközben jó kapcsolatot ápolt a kollégáival, akik szerették nyílt és őszinte stílusát, korrekt hozzáállását a problémák megoldásához. 1987-ben jogi szakvizsgát tett. 1990 és 1997 között a magánszférában dolgozott jogászként. Először az Agrobanknál volt irodavezető, majd 1992-től 1997-ig a Babits Kiadó jogásza lett. 1997-ben tért vissza a közszférába, az újonnan megalakult Szekszárdi Gyámhivatal vezetőjeként. Az új feladat új kihívást jelentett, de igazából elmondható, hogy ismét visszatért a szociális, gyermekvédelmi, családvédelmi, az általa nagyon szeretett államigazgatási területre. Új munkáját igyekezett a legnagyobb professzióval és alázattal végezni.
 
Az ügyfelek folyamatosan számíthatnak szakmai és empatikus hozzáállására, segítségére és természetesen az új intézményi struktúra kialakítása, megalkotása is a feladata volt, amit nagyon jól teljesített. Munkáját a városban, a megyében, de országosan is megismerték, elismerik.
2006-tól a Szekszárd Megyei Jogú Város Szociális Irodájának irodavezetője, majd a belső szervezeti átalakítások kapcsán a Szociális és Gyámhivatal hivatalvezetője, jelenleg pedig a Humánszolgáltatási Igazgatóság igazgatóságvezetője.
Dr. Főfai Klára neve Szekszárd városban mondhatni „összeforrt” a város szociális területével. Őt mindenki ismeri és fordítva is igaz, ő is ismer mindenkit a városban. Ha bárkinek, bármilyen segítségre van szüksége, őt mindig megtalálja, megtalálhatja. Mindenkihez nagy figyelemmel és empátiával fordul.
Élete és munkássága példamutató minden ember számára.