Év Sportolója 2023.
Szemerei Levente:
A szekszárdi Gyakorló Általános Iskolában végezte alapfokú tanulmányait. Az iskola keretein belül ismerkedett meg az atlétika sportággal Gaál László testnevelő- edző irányításával. Hamar kiderült, hogy Levente első sorban állóképességével tűnik ki társai közül, és testalkata is a közép- és hosszútávfutásra predesztinálta. Edzéseit Németh Gyula középtávfutó foglalkozásain folytatta. A korosztályos országos bajnokságokon évről-évre gyűjtötte az érmeket – első sorban az aranyszínűt – legyen szó pályaversenyről, mezei futásról, utcai futásról, vagy akár akadályfutásról. Középiskolai tanulmányait a szekszárdi I. Béla Gimnáziumban folytatta, Szőke Gergő edző vezetésével pedig a futás mindennapjainak részévé vált. Rendszeres résztvevője volt a helyi szervezésű utcai futóversenyeknek, és a sötétvölgyi mezei futóversenyeknek kiszolgálva ezzel az atlétika kedvelő családtagokat, barátokat, fiatalabb sportársainak pedig példaképévé vált.
Kiváló eredményeinek köszönhetően minden évben tagja volt a korosztályos válogatottnak. A szlovéniai Mariborban húzta először magára a címeres mezt 16 évesen, majd versenyzett Grúziában az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. 2019-ben Svédországban az U20-as Európa Bajnokságon 3000 méteres akadályfutásban negyedik helyen végzett. Ugyanebben az évben Lisszabonban a Mezei Futó Európa Bajnokságon és Novérgiában a Csapat Európa Bajnokságon képviselte a magyar és a szekszárdi színeket. A Magyar Atlétikai Szövetség évvégi szavazásán elnyerte az Év Junior Atlétája címet.
2021-ben már 5 felnőtt bajnoki címet szerzett, és a tallin-i U23 Európa Bajnokság résztvevője volt, minimális különbséggel maradt le a döntőről. 2022-ben edzőjével úgy döntöttek, hogy hosszabb távokon teszik próbára Levente kiváló képességeit. A váltás eredményesnek bizonyult félmaraton és maraton távon is magyar bajnokságot nyert, 2023-ban pedig eddigi pályafutása csúcsaként a hazai rendezésű világbajnokságon bizonyíthatott, és a nagy hőségben, egyéni csúcsát megközelítve a 40. helyen végzett. Néhány héttel később órási szenzációt keltett, amikor új egyéni csúccsal , 2 óra 15 perc 32 másodperccel megnyerte varsói maratont.
Nevelő egyesületéhez mindig hű maradt, a mai napig Szekszárd város hírnevét öregbíti minden egyes rajthoz állásával, versenyzésével, eredményeivel szerte a világban.
