Év Sportcsapata 2022.

Kosárlabda Sport Club Szekszárd U20-as csapata:

A KSC a 2020/2021-es szezonban már próbálkozott a Hepp Kupa elhódításával, ám a szekszárdi rendezésű négyes döntőben csak bronzéremnek örülhettek a lányok. 2022-ben is esélyesként vágtak neki a kupasorozatnak. A győzelem érdekében az NB I-es bajnokságban szereplő U20-as játékosok programját úgy alakították, hogy részt vehessenek a találkozókon. A sorozatot a végső győzelemre is esélyes PVSK csapata elleni negyven pontos győzelemmel kezdték az atomos lányok. A harmadik fordulóban a szomszédvár NKA PEAC Pécs várt a KSC fiataljaira, a sima győzelem már azt jelentette, hogy ismét a négyes döntőben léphet pályára a KSC. Sopronban az elődöntőben a címvédő Csatát kellett legyőzni, melyet Mányoky Réka excsatás játékos vezérletével sikerült elérni. Utolsó ellenfélként a házigazda SMAFC következett. 2018, azaz a felnőttek Magyar Kupa-győzelme óta pedig tudjuk, hogy szekszárdiként Sopronban hálót vágni, ünnepelni mindig felemelő érzés.