Korsós Zsófia (Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület sportolója)
2010 óta a Szekszárdi Kajak-Kenu Egyesület tagja. Viki az első csoporttal kezdett, még kislányként. Mára serdülő korosztályba lépett és számos sikert tudhat magáénak. Évek óta a korosztályos válogatott tagja. Számos magyar bajnoki dobogós helyezéssel rendelkezik, rengeteg egyéb versenyt nyert meg. Hatalmas erőbedobással készül, edz, küzd. Felkészülési időszaktól függően 8-12 edzésen vesz részt heti szinten. Rengeteg edzőtáboron van túl egy-egy évad során. 17-20 versenyen indul, melyet 5 hónapba vannak besűrítve, így egy-egy idény mind fizikálisan, mind mentálisan is igen megterhelő. Annak ellenére, hogy még csak serdülő, már két éve ifjúsági színekben versenyez, nemzetközi versenyeken. A tavalyi Világbajnokság legfiatalabb versenyzője volt, ahol párjával, Nagy Viktóriával ezüstérmesek lettek.
A verseny Győrben került megrendezésre, ahol hazai közönség előtt arattak sikert. A VB hatalmas élmény volt számukra és jelentős motivációt adott a 2016-os szezonra.
2016-ban Európa és Világbajnokságra is sikerült kvalifikálnia magát párosban. Az Európa Bajnokságról arany éremmel tért haza. A szeptemberi Brandenburgi Világbajnokságon pedig világbajnok lett.
2017-ben a portugáliai Európa Bajnokságon sikerült megőrizniük Nagy Viktóriával Európa Bajnoki címüket. A Dél-Afrikai Világbajnokságról pedig ezüstéremmel tértek haza.
Rendkívül motivált, kitartó, jó monotonitás tűrő képességgel rendelkező, életvidám, segítőkész hölgy.