Djokics Zseljko

(Kosárlabda Sport Club Szekszárd edzője)

 

A Vajdasági Újvidéken született Djikocs Zseljko 1976. 12. 26-án. 1999-ben Szerbiában a KK Radnicski kosárlabda csapatánál kezdett edzősködni, miután egy komoly bokasérülés miatt abbahagyta sportolói pályafutását. 2000-ben lett a felnőtt csapat edzője, melynél öt évig dolgozott, és amelyet a harmadik vonalból feljuttatott az első osztályba.

Sógora, Rátgéber László invitálására jött Magyarországra 2005-ben, először az utánpótlásban dolgozott, ahol háromszor is bajnoki címet szerzett a pécsi junior lányokkal. A felnőtt csapatnál 2008-ban lett Fűzy Ákos másodedzője. Két év közös munka után, 2010-ben lett vezető edző. 2014-ben Székesfehérváron Magyar Kupát nyert. Szerepeltek az Euroligában, ahol a legjobb nyolcba jutásért esett ki csapatával. Egy-egy bronzérmet szerzett az Adria Ligában és a Közép Európa Ligában. A 40 éves szakember időközben a magyar kosárlabdázás egyik legismertebb és legelismertebb edzője, rengeteg siker fűződik a nevéhez. A KSC Szekszárdot 2016. február óta irányítja. Idén tavasszal szenzációs szezont hagytak maguk mögött. A KSC az alapszakaszt az első helyen zárta, 20 meccséből 17-et megnyert, a rájátszást negyeddöntőjében a Vasast, az elődöntőben a Ceglédet búcsúztatta.

A soproniak elleni fináléban 3-1-re maradtak alul, de ezzel is kivívták - a szekszárdi kosárlabdázásában először - a nemzetközi kupa szereplést. 2009-ben FIBA Instructor lett, és a négy legtehetségesebb edző közé választották Európában. Volt az U18-as és U20-as magyar leány válogatott edzője is.