ITS felülvizsgálat 10.21-ig!

2022.10.10

Tisztelt Lakosság!

 

Szekszárd Megyei Jogú Város megbízásából 2022 őszére elkészül a város 2014-ben elfogadott, majd 2018-ban módosított Integrált Településfejlesztési Stratégiájának (ITS) felülvizsgálata. Az ITS felülvizsgálatát a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet írja elő. Indokolta a felülvizsgálatot az a tény is, hogy a 2020-ban kitört koronavírus járvány az önkormányzati gazdálkodást bizonytalan időre átírta, ezért további tényezőként az önkormányzat lecsökkent mozgásterét figyelembe kell venni. Végül szükségessé tette a felülvizsgálatot, hogy elkészült az országos és megyei szintű területrendezési és területfejlesztési eszközök felülvizsgálata, valamint a 2021-2027-es időszakra elkészült Tolna Megye Előzetes Integrált Területi Programja (ITP).
 
Az önkormányzat biztosítja a lehetőséget a városlakóknak, hogy a felülvizsgált ITS-ről véleményt mondjanak, amit a szintén lenti linkről letölthető 2.sz. melléklet Partneri Adatlap kitöltésével és elektronikus levélben történő visszaküldésével tehetnek meg.
 
A felülvizsgálat, a hozzá kapcsolódó megalapozó vizsgálat és a Partneri Adatlap az alábbi linken letölthető: