MATTIONI ESZTER (1902-1993)

festőművész, képzőművész

1902-ben született Szekszárdon. Édesapja olasz selyemkészítési szakember, aki Bezerédj Pál hívására jött Magyarországra. Anyai nagyanyja pedig Sass Erzsike, akihez Petőfi Sándor: A négyökrös szekér című versét írta 1845 őszén Borjádon.

Mattioni Eszter szakmai tanulmányait az Iparművészeti Iskola grafikai szakosztályában kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendéke volt. 1926 óta rendszeresen szerepelt tárlatokon. Az első önálló kiállítása 1929-ben volt az Ernst Múzeumban. Ugyanebben az évben mutatkozott be először Szekszárdon, egy csoportkiállításon.

A korabeli kritika is felfigyelt határozott színérzékére és festményei szivárványos színeire. A főiskola elvégzése utáni években egy nyáron Sióagárdon festett. Az ekkor készült Fehér lányok c. képéről írtja Gerő Ödön: "Parasztlányok fehér csipkedíszítésű fehér ruhákban. Hamvas kép, fehér a fehérben és amellett élénkszínű a virágos fejdíszektől, a zöld kontúroktól, az egymás melletti és váltva elhelyezett fehér szürke és zöld felületektől".

1931-ben a Szinyei Társaság Nemes Marcell utazási ösztöndíját nyerte el, melynek segítségével tanulmányutat tett Olaszországban. Hatott rá a kortárs olasz neoklasszicizáló művészet. Festészete ezzel az ún. római iskola felfogásához kapcsolódott. 1937-ben a Párizsi Világkiállításon Magyarországot a római iskola művészei képviselték. Mattioni Esztert az egyik magyar pavilon kapuját díszítő festményeiért Diplome d’ Honeur-rel jutalmazták.

1931 és 1942 között a szolnoki művésztelepen dolgozott, amelynek akkor Aba Novák Vilmos volt a vezető egyénisége. 1940-ben a szolnoki művészeti egyesület törzstagjává választották. 1946-an lett a Szinyei Merse Pál Társaság tagja. A szolnoki művésztelepen töltött idő meghatározó szerepet töltött be művészi pályáján. Festményinek színvilága visszafogottabbá válik, hideg színek, egyszerű színvilág, dinamikus vonások jellemzik a Szolnoki Tabán és a Mátrai Búcsú című (1936) képeit.

Szolnokon alkotta meg Pólya Ivánnal közösen, majd önállóan fejlesztette tovább a hímeskő technológiáját. A hímeskő a klasszikus, hagyományos mozaik XX. századi változata: az egyformára vágott üveghasábok, kőzúzalékok helyett az ábra formáinak megfelelő, különböző méretű színes márványdarabokat, féldrágaköveket ágyaz cementbe. Ezzel az ábrázolás eszközeit is megteremti, tárgyakat, anatómiát jelez velük, utal a perspektívára, stilizált rendbe fogja a figurákat, dekoratív foltritmussá írja át a fákat, virágokat, sárközi pártákat, hímzett kendőket. Kiállításunk a folyosó elején hímeskő vázlatokat és negatívokat mutat be. Velük szemben található a Sárközi asszony c. mű a hímeskő korai változata, amikor még a műkő öntvényanyagába kevert színekkel hozta létre a kompozíciót.

1941-ben egy rózsadombi villába készít hímeskövet, két év múlva pedig a Budapesti (Stühmer) Csokoládégyárba készít nagyméretű allegorikus kompozíciót. 1948-ban a győri Székesegyház Szt. László sírkápolnájában Apor Vilmos síremléke köré készít hímeskő kompozíciót. Legnagyobb vallásos témájú alkotását a hetvenes években Budapesten a Rókus kápolnában készíti el.

Mattioni Eszter 1981-ben műveinek jelentős gyűjteményét szülővárosának ajándékozta.

http://wmmm.hu/varmegyehaz-kiallitasok/kiallitasok/mattioni-eszter-festomuvesz-tarlata/