GARAY JÁNOS (1812-1852)

költő

1812. október 10-én született Szekszárdon. Atyja köztiszteletben álló kereskedő s a városi árvaszéki gyám, volt. 1806-ban házasságot kötött Walter Zsuzsannával. Tizenkét gyermekük közül hat érte meg a felnőtt kort. A gondos szülők húsz éven át boldogan és szeretetben nevelték gyermekeiket. Garay János az elemi iskoláit és az első latin osztályt Szekszárdon végezte. A pécsi gimnázium befejezése után 1829-től egyetemi tanulmányokba kezdett Pesten. A családja azonban nem tudott anyagi támogatást nyújtani tanulmányaihoz. Nehéz anyagi körülmények közé került. Hajlama is inkább az irodalom felé vonzotta, az egyetemi tanulmányait abbahagyva 1833-tól az első magyar nyelvű szépirodalmi lap a Regélő és Honművész segédszerkesztője lett. 1845-ig számos lap munkatársaként az első hivatásos újságírók egyike volt. 1842. január 1-től – 1843. szeptember végéig Erdélyi Jánossal közösen a Regélő Pesti Divatlap kiadója és szerkesztője. Az újságírói jövedelem azonban nem bizonyult elég biztosnak és állandónak. A biztos fizetés reményében 1845 júliusától az egyetemi könyvtár szolgálatába lépett, ahol 1847 tavaszáig dolgozott.

A Magyar Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) 1839-ben levelező taggá választotta. 1842-ben a Kisfaludy Társaság is felvette tagjai sorába, majd két év múlva segédtitkárául választotta. Verseinek 1843-ban megjelent első gyűjteményét az Akadémia 1844-ben Széchényi és Vörösmarty pártolására 100 arannyal és egy ezüst serleggel jutalmazta. Népszerűségét mutatja az is, hogy 1845-ben Bihar és Zala vármegye táblabírói címmel tisztelte meg.

Garay humoros alakteremtő és anekdotázó tehetségének legragyogóbb bizonyítéka Az obsitos (1843). Élő személyről mintázta meg a hetvenkedő, kiszolgált katona nemzetközileg ismert alakjának magyar változatát. A vén obsitost egész Szekszárd ismerte, aki hahotát keltő hazugságaival sokszor mulatatta a vidám asztaltársaságokat. A „prüsszentő deákot” pedig gyermekkori barátjáról, Merwerth Ignácról mintázta a költő.

1848- elején újabb verseskötetet jelentetett meg. A szabadságharcnak Petőfi mellett az egyik legtermékenyebb lírikusa volt, tucatnyi költeményével buzdította a forradalmat és rövid időre maga is nemzetőrnek állt. 1848 decemberében Eötvös József, vallás és közoktatásügyi miniszter Vörösmarty javaslatára, az egyetem magyar nyelv és irodalom tanárává nevezte ki. Garay nagy lelkesedéssel egy egyetemi tankönyv megírásába kezdett.

A szabadságharc leverése után állása megszűnt. 1849 végén a beteg és elesett, minden jövedelem nélkül maradt költőnek barátai siettek segítségére. Országos gyűjtést indítottak számára a lapok hasábjain. Ezt olvasva megmozdult az egész ország, még az aradi vár foglyai is gyűjtöttek a bajbajutott Garay részére. Hamarosan egészsége annyit javul, hogy újra dolgozni kezd az utolsó művén, a Szent László című nagy elbeszélő költeményének befejezésén. Látása azonban annyira meggyengült, hogy az utolsó részeit már csak diktálni tudta. A rövid javulás után újra ágynak esett, majd hosszú szenvedés után 1853. november 5-én hunyt el.

Garay János napjainkra szinte „egy könyves” szerzővé vált. Nevét leginkább a hetvenkedő obsitos, Háry János anekdotikus figurája megteremtőjeként ismerik.

A maga korában nevét országosan ismertté tették versei, történeti elbeszélő költeményei, drámái, prózai írásai és újságírói tevékenysége. A népszerű és elismert költő verseit a reformkorban lelkesen szavalták a diákok. Az 1840-es években balladái közül a legnépszerűbb a Kont, melyet Egressy Gábor után lelkesen szavalt az ifjúság, országszerte. „Magyar költő művének soha ennél nagyobb hatása nem volt” –írta róla Jókai.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Garay_J%C3%A1nos_(k%C3%B6lt%C5%91)