Közjóért kitüntető cím

2015

 

Baka Istvánné:

A szekszárdi születésű és a szülővároshoz ezer szállal kötődő József Attila és Garay-díjas költő, Baka István hagyatékának gondozója, a Szegeden működő, a Baka örökséget őrző Baka Alapítvány megteremtője és gyakorlati irányítója a Baka István nevéhez köthető kiadványok, rendezvények gondozója, vezetője, segítője.  A hagyatékkal, az örökséggel kapcsolatos munkája rendkívüli értékű.

 

Dr. Muth Lajos:        

Az orvosi egyetemet Pécsett végezte, a diplomaosztás után 1977-ben a szekszárdi megyei kórház IV. sz. belgyógyászati osztályán kezdett dolgozni. Belgyógyászati szakvizsgát 1982-ben, diabetológus szakképesítést 1996-ban tett, 2000-ben egészségügyi szakmenedzseri képesítést szerzett. 1998. novemberében nevezték ki a megyei kórház főigazgatójává. Főigazgatósága alatt történt meg a „műtétes” osztályok, a B-épület teljes felújítása, európai színvonalúvá való átépítése, a HACCP rendszernek megfelelő konyha, diétás konyha kialakítása, a kórház fűtés- és informatikai rendszerének korszerűsítése. A több mint tíz évig épülő műtő- és diagnosztikai blokkot (MDB) igazgatósága alatt fejezték be 2007-ben. 2015. márciusában vonult nyugdíjba. 2011. március 15-én Batthyány-Strattmann László-díjat kapott Budapesten. A kitüntetés életműdíj azok részére, akik szakmai vagy közszolgálati munkájukkal hozzájárultak az egészségügyi ellátás fejlesztéséhez, a díj az e tevékenység során elért évtizedes kimagasló teljesítmény elismerése. A megyei kórház fejlesztésének elismeréseként vette át az elismerést.

 

Dr. Németh Pál :

A szekszárdi evangélikus gyülekezet jogi végzettségű kántora. Édesapját a püspök 1908-ban nevezte ki gyülekezetszervező adminisztrátornak Szekszárdra. Pécsett volt joghallgató. 1944 őszén elvitték katonának. 1945 nyarán érkezett vissza, és a következő vasárnap már orgonált a gyülekezetben. A kibontakozó zsarnoki rendszerben nem kaphatott megfelelő állást. Évtizedeken át egy téglagyárban dolgozott, majd az illetékhivatalban, mint adminisztrátor. Sok mellőzés után jogtanácsosként ment nyugdíjba, de gazdag élete napjait, óráit a zene töltötte ki. Dr. Németh Pál, a gyülekezet Prónay-díjas, hűségérmes, legendás kántora hetvenhét éven át kísérte az istentiszteleteket.

 

 Horváth Ferenc:

Karizmatikus személyiség, a közjó fáradhatatlan szolgálója. Évtizedek óta elkötelezetten támogatja Szekszárd Megyei Jogú Város sportéletét, sportegyesületeit, civil szervezeteit pénzbeli és tárgybeli adományokkal. Segítő, szponzoráló tevékenységének köszönhető számos közjót szolgáló esemény, rendezvény megvalósulása, amellyel jelentősen hozzájárult városunkban a közjó kiteljesítéséhez. A Horfer Serleg Kft. tulajdonosa a sportélet támogatása terén tanúsított kiemelkedő munkásságával érdemelte ki a megtisztelő elismerést.

 

Kovácsné Nagy Irma:           

Tolna Megyei Balassa János Kórház műtőblokkjának vezetője. 30 éve a kórházban dolgozó díjazott az építés megkezdésétől részt vett a műtőblokk működtetésének beindításában.