Hirling Ádám kitüntető díj
 
Parrag Ferenc Béláné
Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Anyakönyvi Osztály osztályvezető 
 
Parrag Ferencné 1981. augusztus 1-én lépte át a Városháza küszöbét.  A véletlennek köszönhette munkahelyét, mivel pedagógusként akkor a városban nem tudott elhelyezkedni.
Azóta is a Városházán dolgozik, többször lett volna rá lehetősége, hogy máshova elmenjen, de a szíve, a hivatástudata, a kollégái iránti szeretete itt tartotta. A köztisztviselői munkát mind a mai napig szolgálatnak tekinti. Feladatait 39 éve tartósan magas színvonalon és eredményesen látja el.
Először a szabálysértési ügyekkel foglalkozott, majd az ügyfélszolgálati irodára került. Mindig is szeretett az emberekkel foglalkozni.
Később anyakönyvi szakvizsgát szerzett, és a gyesről visszatérve már az igazgatási osztályon, mint hatósági ügyintéző dolgozott. Évtizedekig foglalkozott birtokvitás, állattartási, honvédelmi, anyakönyvi és állampolgársági ügyekkel, bírósági ülnökök választásával, címnyilvántartással stb.
Háromszor vett részt az országos népszámlálás lebonyolításában Szekszárdon. Kiemelkedő szervezői munkáját a KSH is elismerte.
Borrendi taggá választották Szekszárdon 2018-ban a szekszárdi bor hírnevének öregbítéséért és a borversenyeken évtizedek óta végzett munkája jutalmául.
Honvédelmi kitüntetés kapott a honvédelmi munkája elismeréséül a honvédelmi minisztertől.
Alapító és vezetőségi tagja volt az Anyakönyvvezetők Országos Egyesületének az egyesület megszűnéséig.
1989 óta 30 éven keresztül oszlopos tagja volt a választási irodának, több sikeres országgyűlési, helyhatósági és európai parlamenti választás, népszavazás lebonyolításában vett részt. Munkáját mindig törvényesen, becsülettel, elfogulatlanul és igen nagy szakmai tudással, hozzáértéssel és szorgalommal végezte.
1993 óta nevéhez kapcsolódik az állampolgársági eljárás. Számtalan állampolgársági ügy és eskü lebonyolításában vett részt, ebből kiemelkedik 2011 szeptembere, ahol közel 250 ember tette le a magyar ÁP esküt. A szakmai szervek is – Belügyminisztérium, Állampolgársági Igazgatóság – elismerték a munkáját.
Jó közösségi ember, éveken keresztül szervezte az önkormányzati bálokat, minden közösségi rendezvényen, mint pl. a Szüreti Fesztiválok lebonyolítása, aktívan részt vett, mindig lehetett számítani rá.
Tudását továbbfejlesztve munkahely és család mellett két egyetemi diplomát is szerzett, kiváló minősítéssel, hogy munkáját még nagyobb szakértelemmel végezhesse az állampolgárok javára közigazgatási tudását fejlessze.
2015-ben kinevezték anyakönyvi osztályvezetőnek.
Igen jó szakmai kapcsolatot ápol a felettes szakmai szervekkel, akik munkáját el is ismerik.
2009-ben megkapta „Tolna Megye Kiváló köztisztviselője” címet.
 
Parrag Ferencné szakmai életpályája alapján példaképül állítható, munkáját hivatásszerűen gyakorolja, teljesítményét a kollégái és felettes szakmai vezetői is elismerik. Számára a közigazgatás alázatot, odaadást és hűséget jelent, illetve egy életre szóló elkötelezettséget, azért dolgozik a közigazgatásban 40 éve.