Vita után az UFC is kapott támogatást

2021.09.22
 
Három napirendet tárgyalt keddi ülésén az Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottság. Az óvodai épületek nyári kihasználtságáról szóló tájékoztatót a bizottság egyhangú döntéssel tudomásul vette és ugyanúgy szavaztak az általános iskolások nyári napközis ellátásáról szóló beszámolóról. Ezt a Comenius iskola megszűnése óta második éve az önkormányzat szervezi. Tavaly kettő, idén már négy Erzsébet táboros pályázatot nyertek, jövőre pedig a tervek szerint mind a nyolc hetet megpályázzák. Ez egyrészt jó időtöltés a gyerekeknek, másrészt a város költségvetését is kíméli. A gyermeklétszám a nyári napköziben változó, 35 és 55 között mozog, de 18 diák az egész szünetet ott töltötte idén. A bizottság megköszönte a hivatalnak az előkészítést, valamint a résztvevő 24 pedagógus nyári munkáját.
 
A legnagyobb érdeklődés a bizottsági keret felosztását kísérte. Murvai Árpád elnök elöljáróban elmondta, hogy formailag és tartalmilag is igénytelenebb pályázatokat kaptak, mint tavaly. Volt, aki egy mondatban egyszerűen leírta, hogy mennyi pénzre van szüksége, legközelebb ilyen igényt már nem fogadnak el. Murvai Árpád hangsúlyozta, hogy konszenzussal döntöttek, egyedül az UFC kérelme okozott nagyobb vitát. Az egyesület összesen hétmillió forintot kért, amiből kétmilliót a női labdarúgásra szeretnének fordítani, a többit nem indokolták. Horváth Ferenc bizottsági tag véleménye szerint az UFC a város meghatározó egyesülete, ahol több száz gyerek sportol, így nem lehet figyelmen kívül hagyni a kérésüket. Murvai Árpád szerint a kulcsmondat, hogy nem ismerték meg a klub céljait, de a lényeg valóban az, hogy minél több gyerek sportoljon.
Faragó Zsolt elnökhelyettes szerint az UFC kérése szemtelen és komolytalan, szerinte mindössze öt szótagból álló pályázatot adtak be, amiben leírták, hogy kell ötmillió forint.
Az ülésen résztvevő Csillagné Szánthó Polixéna önkormányzati képviselő is hozzászólt a témához. Nem érti, hogy fordulhat elő, hogy a sporttal foglalkozó szakbizottság nem ismeri az UFC céljait, emellett kifejtette azt is, hogy ellenségeskedést érez az egyesülettel kapcsolatban.
A bizottság elnöke három lehetséges összeget is megszavaztatott az UFC igényével kapcsolatban, de egyik sem kapott többséget, így öt perc szünet után arról hoztak döntést, hogy az egyesületnek összesen 3.250.000 forint támogatást ítélnek a bizottsági keretből, továbbá később célzottan a fiú utánpótlás nevelésre fordítható támogatást is kaphatnak majd.
Végül az egész keret felosztását egyhangúan elfogadta a bizottság. Ez alapján a következő szervezetek részesülnek a támogatásból:
 
01.JPG
 

02.JPG03.JPG