Vidékről indulva is lehet nagy eredményeket elérni

2019.07.31

A hétvégi atlétikai országos bajnokság 3000 méteres akadályfutó számában aranyérmet szerző Szemerei Leventét fogadta Ács Rezső polgármester, aki egy Garmin futóórával is meglepte a közép- és hosszútávfutót.

A városvezető gratulált az elért eredményekhez, illetve megjegyezte, a sportolók közül az atléták a szerényebb emberek közé tartoznak. Szekszárdon jól működik a sportélet, az atlétika, ez köszönhető a Szekszárdi Sportközpont Nkft.-nek, hiszen a működő szakosztályok száma bővült. Négy szakosztályban több mint 300 gyermeket versenyeztetnek. Levente példája jól mutatja, hogy vidéki kisvárosból indulva is lehet világraszóló eredményeket elérni, ha a feltételek, körülmények adottak. Mindenkinek a tehetségén, szorgalmán múlik, hogy milyen magasságokba jut - tette hozzá Ács Rezső.

A svédországi U20-as Eb-n 4. helyezett Szemerei Levente elmondta, 9 évesen Gaál László fedezte fel, majd Németh Gyula tanítványa lett, Szőke Gergővel 2014-ben kezdték a közös munkát. Tizenhárom évesen nyerte első korosztályos országos bajnoki címét. A 2018-as évről kifejtette, mentálisan is padlóra került, két sérülés miatt 2 hónapot kihagyott. A fedett szezonra a felkészülése már jól sikerült, idén januárban futotta meg az Eb kvalifikációs szintet. Három hétig edzőtáborozott Romániában, a folyamatos és tudatos kemény munkának pedig meglett az eredménye. Idén még Norvégiában a csapat Európa-kupán indul, utána a Szuper Liga-döntő következik, decemberben pedig a lisszaboni mezei futó Európa-bajnokságon szeretne rajthoz állni.

Levi már a 2016-os ifjúsági kontinensbajnokságon megmutatta azokat a kvalitásokat, melyekkel a magyar mezőny fölé emelkedhet – jelentette ki Csillag Balázs, az Nkft. ügyvezetője. Első világversenyén Tbilisziben egyéni csúcsot futott, pozitív visszajelzés volt, hogy van benne lehetőség, érdemes vele foglalkozni. Teljesítményének értékét tovább növeli, hogy július közepén Borasban olimpiai versenyszámban lett negyedik. Ráadásul egy olyan korosztályban remekelt, amikor döntés elé kerülnek a fiatalok.

Legutóbb 2008-ban volt felnőtt magyar bajnoka Szekszárdnak Csillag Balázs személyében – hangsúlyozta Szőke Gergő. Szekszárdon a közép-, hosszútávfutásnak komoly hagyománya van, külön öröm, hogy ez sikerült tovább vinni. Levente példát mutatott a fiataloknak, hiszen Szedresből jár be, a futással kel és fekszik, egy évben egy-két hét pihenője van. Komoly mentális és fizikális terhelést kap. 2018-ban jött nála a mélypont, innen állt fel, ami óriási dolog. Az edző hozzátette: elsődleges céljuk, hogy szeretnék Leventét a szekszárdi klubnál tartani, és ha minden jól megy, akkor a 2023-as budapesti vb-szereplés és az olimpiai kvalifikáció tervezhető a pályafutásában.