Ünnepélyes esküt tettek a bírósági ülnökök

2019.05.29

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése áprilisi ülésén bírósági ülnököket választott.

 

A Szekszárdi Törvényszékre, a Szekszárdi Járásbíróságra, valamint a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra jelölt tizenöt ülnök a Szekszárdi Törvényszék dísztermében letette az esküt. Az ünnepség felvezetéseként dr. Farkas László, a Szekszárdi Törvényszék elnökhelyettese rövid történeti, történelmi összefoglalót adott az esküdtség működéséről. Elmondta, a büntetőeljárásról szóló és jelenleg hatályos 2017. évi XC. törvény szerint fiatalkorú elleni büntetőeljárásban az elsőfokú bíróság tanácsa egy hivatásos bíróból és ülnökből áll. A törvény meghatározza azt is, milyen felsőfokú végzettségű állampolgárok vehetnek részt az ítélkezésben. Szakmai ismereteik, jártasságuk miatt indokolt, hogy a fiatalkorúakkal szemben közreműködjenek, részt vegyenek a bíráskodásban.

Ács Rezső polgármester kiemelte, a szakmai szempontok mellett a közgyűlés, az önkormányzat bizottságai megvizsgálták a személyi rátermettséget, és úgy döntöttek, hogy ennek a körnek négy esztendőre bizalmat szavaznak. Munkájuk küldetéssel jár, hiszen akiket a város megbíz, azok jó szakemberként segítik majd a bíróságok munkáját. A városvezető beszélt arról is, az ülnökök támogató jellegű munkát végeznek. Azt a tudást, ami szakmájából adódóan mindenkiben megvan, hozzá tudják tenni az eljárásához, ítélkezéshez, jelentős mértékben segíteni, könnyíteni tudják a bíróság munkáját.

A tisztséget vállaló állampolgárok ezt követően dr. Farkas László, Deutschné dr. Kupusz Ildikó, a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósáság elnöke, illetve dr. Rippert László, a Szekszárdi Járásbíróság elnökhelyettese előtt letették az esküt. Ács Rezső átadta a megbízóleveleket, az esemény ülnöki értekezlettel zárult.

 

Ülnökök.jpg