Újra városi kézben a közétkeztetés
Július elsejétől újra az önkormányzat tulajdonában lévő cég végzi a közétkeztetést Szekszárdon.
Az elmúlt időszakban sikeresen lezárult az eszközök átvétele, így a Baka István Általános Iskolában működő háromezer adagos konyha és a Gyermeklánc óvodában meglévő – egyelőre használaton kívüli – kétezer adagos konyha, valamint a különböző intézményekben működő 21 darab tálalókonyha már a Szekszárdi Közétkeztetési Kft. irányítása alatt működik.
Bay Attila ügyvezető csütörtök reggel a sajtó képviselői előtt elmondta, hogy az évekkel ezelőtt átadottakon felül 11,5 millió forint értékű eszközt vettek vissza a Kölyökmenza Kft.-től, amivel megoldható működés. A határozatlan munkaszerződéssel rendelkező dolgozók is mind átkerültek az önkormányzat cégéhez, illetve a 30 határozott idejű szerződéssel, vagy alkalmi munkavállalóként foglalkoztatott dolgozó közül is 13-nak már munkát tudtak adni határozatlan idejű szerződéssel és dolgoznak azon, hogy a többieknek is mielőbb megtalálják a feladatot.
A járvány előtti utolsó adat szerint 2200 adag ételt kell átlagosan elkészíteni naponta Szekszárdon, de ez jóval kevesebb, mint 2016-ban, amikor a közétkeztetést átadták. Bay Attila azt mondja, céljuk, hogy jobb minőségű ételt készítsenek és visszacsábítsák a menzai ételből kiábrándult, elsősorban középiskolás tanulókat. A sót lehet más fűszerezéssel pótolni, így lehet egyszerre finom és egészséges is az étel.
Zaják Rita tanácsnok, önkormányzati képviselő elmondta, hogy a közétkeztetés visszavétele közös akarat volt, csak az oda vezető út volt vitás.
Először az a döntés született, hogy az önkormányzat úgymond „házon belül” adja át a feladatot a saját cégének, hiszen a Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. ma is működik. A cég az elmúlt években a klasszikus vendéglátásban megtalálta a helyét a piacon, tavaly 310 millió forint bevételt könyveltek el. Igen ám, csakhogy a közbeszerzési törvény által támasztott feltételeknek – amit az úgynevezett „inhouse”, tehát házon belüli szerződések esetében is alkalmazni kell – a Diákétkeztetési Kft. nem felelt meg, miután a bevételeinek többsége nem az önkormányzattól származik, hanem piaci alapú működésből ered. Hogy mégse hiúsuljon meg az eredeti elképzelés, a korábbi Szekszárdi Városfejlesztési Kft. átalakításával létrehozták a Szekszárdi Közétkeztetési Kft.-t, mely a bemutatott üzleti terve alapján megfelelt a kritériumoknak, így szabadon lehetett szerződni és elkerülhetővé vált, hogy egy esetleges nyílt közbeszerzésen újra „idegen cég kezébe kerüljön a fakanál”.
A két cég, tehát a Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. és a Szekszárdi Közétkeztetési Kft. vezetése közös, így a piacon például az alapanyagbeszerzés során együttműködve jobb árakat tudnak elérni.
Zaják Rita tanácsnok elmondta, hogy a Közétkeztetési Kft. munkájának, vagyis az ételek minőségének folyamatos nyomonkövetésére a legnagyobb közösségi oldalon hamarosan egy csoportot is létrehoznak, ahol mindenki véleményt alkothat. A közösségi oldalnak főszerep jutott már az arculat kialakításakor is. A cég logójára szavazhattak a szekszárdiak. Akik voksoltak, azokat a tervek szerint vendégül látják majd.