Új tanácsnok segíti Szekszárdot

2021.03.06

 

Ács Rezső polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy felkérésére a gazdaság újraindításával kapcsolatos tanácsnoki pozícióban segíti a megyeszékhelyet Korcsmár István, az Alisca Bau Zrt. tulajdonosa. A polgármester korábban Illés Tamás önkormányzati képviselőt, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnökhelyettesét, az Éljen Szekszárd frakció tagját kérte fel erre, de ő nem vállalta a pozíciót.

A polgármester azt szeretné elérni, hogy legyen párbeszéd a hivatal és a vállalkozók között, mert bár neki is vannak elképzelései, hogy milyen eszközökkel lehet segíteni a gazdaság újraindítását, fontos, hogy a városban működő vállalkozók szempontjait is figyelembe véve közösen találják ki, milyen lépéseket tesznek. Szekszárdon például már előkészítés alatt állt a helyi iparűzési adó csökkentése tavaly év végén, amit végül megelőzött egy központi döntés, mely szerint január elsejétől a kormány felére csökkentette a kis és közepes-, valamint az egyéni vállalkozások iparűzési adóját. Ez a Szekszárdon működő négyezer vállalkozás közül soknak jelent segítséget.

Korcsmár István a sajtótájékoztatón elmondta: a gazdaság újra nem bír ki a tavalyihoz hasonló GDP visszaesést. A kormány szinte felfoghatatlanul nagy összeget, hatezer milliárd forintot szán a gazdaság újraindítására, ezzel párhuzamosan pedig kezdődik a következő európai uniós költségvetési ciklus. Azt szeretnék elérni, hogy ebből a lehetőségekhez képest a legtöbb pénz kerüljön Szekszárdra és újra fejlődésnek induljon a város. Ahhoz pedig tervek kellenek.

A gazdaság különböző szereplőivel közösen 8-10 fős kerekasztalt hoznak létre. A tagokra Ács Rezső  polgármesterrel és Bomba Gáborral, az Éljen Szekszárd frakció vezetőjével, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnökével közösen tesznek majd javaslatot. Korcsmár István hozzátette: céljuk az is, hogy ez a csapat hidat alkosson a politikai szereplők között, valamint, hogy meglévő informális kapcsolatrendszerüket is Szekszárd javára fordítsák.

 

IMG-0795.jpg