Új képviselő-testület, új bizottsági struktúra

2024.10.17
 
A 2024. június 9-én tartott önkormányzati választásokat követően Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése október 10-én tartotta alakuló ülését.
Az ülésen dr. Horváth Kálmán főispán köszöntötte a megjelenteket. A Tolna Vármegyei Kormányhivatal vezetője beszédében kiemelte, hogy végre olyan közgyűlés alakulhat Szekszárdon, amely az együttműködésre, a közös célok megvalósítására és a városlakók érdekeire koncentrál. A főispán azt kérte a közgyűlés tagjaitól, hogy munkájuk során tanúsítsanak kellő alázatot és végezzék lelkiismeretesen a rájuk bízott feladatokat.
Az önkormányzati képviselők dr. Takács Zita, a Helyi Választási Bizottság elnöke előtt letették esküjüket, majd elfogadták a közgyűlés munkájának rendjét biztosító Szervezeti és Működési Szabályzat legfontosabb módosításait azzal, hogy a következő fél évben a folyamatos munka során kialakuló gyakorlatnak megfelelően új SZMSZ-t alkotnak. 
A közgyűlés által megszavazott alpolgármesterek és bizottságok:
 
Alpolgármesterek:
-        dr. Fusz György
-        Máté Péter
 
Gazdasági és Pénzügyi Bizottság, tagjainak száma 6 fő;
Elnök: Szollár Zoltán
Tagok: Móra Viktória, Szabó Noémi, Jantner Lászlóné, Gyurkovics János, Tamási Anna
 
Kulturális, Turisztikai és Városmarketing Bizottság, tagjainak száma 6 fő;
Elnök: Koller Tamás
Tagok: Janó Attiláné, dr. Bali Ildikó, Faragó Zsolt, Vadász Katalin, Szavári Attila
 
Ifjúsági, Sport és Köznevelési Bizottság, tagjainak száma 6 fő;
Elnök: Böröcz Máté
Tagok: Szabó Noémi, Janó Attiláné, Klézli Brigitta, Jámbor Attila, Gál Attila
 
Szociális és Egészségügyi Bizottság, tagjainak száma 6 fő;
Elnök: Gréczy-Félegyházi Gyöngyvér
Tagok: dr. Bali Ildikó, Móra Viktória, Bomba Gábor, dr. Főfai Klára, Kajos Endre
 
A Városi Önkormányzati Érdekegyeztető Tanács tagjainak a munkáltatói oldal részéről Berlinger Attilát, Máté Pétert és Dr. Fusz Györgyöt választotta a közgyűlés.
 
A Mária Út Közhasznú Egyesületben Móra Viktória képviseli Szekszárdot.
 
A közgyűlés a működő intézményi tanácsokba 2024. november 1-től a következő tagokat delegálta:
 
Szekszárdi Óvoda, Bölcsőde és Mini Bölcsőde – még nem alakult iskolaszék
Szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola – Szollár Zoltán
Szekszárdi Baka István Általános Iskola – Janó Attiláné
Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola – Móra Viktória
Szekszárdi Garay János Általános Iskola – Koller Tamás
Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola – Böröcz Máté
Szekszárdi Garay János Gimnázium – Dr. Bali Ildikó
Szekszárdi Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) – Janó Attiláné
Déli Agrár Szakképzési Centrum Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – Gréczy-Félegyházi Gyöngyvér
Szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskola – Janó Attiláné
 
A Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság elnöki tisztségébe a közgyűlés dr. Fusz Györgyöt, tagjaivá Koller Tamást és Szollár Zoltánt választotta 2024. december 1-vel.
 
A Szekszárdi Városi Ifjúsági Érdekegyeztető Fórum önkormányzati oldalának vezetésével a közgyűlés Berlinger Attila polgármestert bízta meg, tagjainak Böröcz Mátét, Szabó Noémit, Janó Attilánét, és Koller Tamást választotta.
 
A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata tagságával működő társulások társulási tanácsaiba a közgyűlés a következő tagokat delegálta:
 
Önkormányzati Társulás a Sió-völgyi Nagytérség Települési Szilárdhulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására
Máté Péter, helyettes: Gréczy-Félegyházi Gyöngyvér
Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás (SZKASZET)
Dr. Fusz György, helyettes: Janó Attiláné
Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás (SZKSZASZET)
Dr. Bali Ildikó, helyettes: Szabó Noémi
Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás
Janó Attiláné, helyettes: Móra Viktória
Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács (KDMFÜ)
Berlinger Attila, helyettes: Máté Péter
Pannon Európai Területi Társulás (Pannon ETT)
Berlinger Attila, helyettes: Dr. Fusz György