Szombaton indul az első rendkívüli zöldjárat Szekszárdon

2022.03.09
 
Az előrejelzések szerint néhány nap múlva az időjárás is tavaszi arcát mutatja majd, de sokan már a február végi meleg időben megkezdték az ilyenkor szokásos kerti munkákat.
 
A növények metszésével, ritkításával ebben az időszakban a szokásosnál is több zöldhulladék keletkezik, a hulladékszállítást végző Alisca Terra szolgáltatási naptára szerint viszont csak áprilisban indult volna az első zöldjárat. Ács Rezső polgármester kezdeményezésére a hivatal felvette a kapcsolatot az Alisca Terra NKft.-vel és a korábbi évek gyakorlatának megfelelően további rendkívüli járatokat rendelt, így már márciusban két alkalommal elszállítják a házak elé időben kitett kötegelt, vagy zsákos nyesedéket. A részletekről dr. Biró Gyula aljegyző és dr. Varga András városigazgatási és rendészeti osztályvezető tájékoztatták a sajtót.
 
Szekszárd városában a települési hulladékszállítási feladatokat végző Alisca Terra Nonprofit Kft. társasházi övezetben évente 5 alkalommal, családi házas övezetben 10 alkalommal végzi a zöldhulladék elszállítását. Ezen alkalmakba beletartoznak a januári fenyőfaszállítási akciók is. Az ezzel kapcsolatos költségeket tartalmazza a lakosok által fizetett közszolgáltatási díj. Emellett Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata – külön megállapodás alapján – 2019. óta további szállításokat rendel meg az Alisca Terra Nonprofit Kft-től annak érdekében, hogy a lakosságnál keletkezett zöldhulladék a megfelelő helyre, ártalmatlanításra kerüljön. Ezen „rendkívüli” zöldjárat további 8 szállítási napot jelent egy évben. Az egyes szállítási napokat a szelektív hulladékszállítási naptár tartalmazza, melyet a szolgáltató igyekszik minden háztartásba eljuttatni, de a naptár a szolgáltató honlapján is megtekinthető, illetve a közösségi és helyi média különböző felületein is hozzáférhető. A rendkívüli zöldjáratok költsége az önkormányzat költségvetését terheli.  A begyűjtés mellett az Önkormányzat biológiailag lebomló zöld zsákokat is rendelkezésre bocsát, a szállítási hónapokhoz igazodóan 5 db/hó/ingatlan mennyiségben. A zsákokat az Alisca Terra Nonprofit Kft. Epreskert utcai telephelyén lehet átvenni, az átvétel időpontjairól és feltételeiről a 0674/528-850-es telefonszámon lehet érdeklődni. Ugyanitt lehet átvenni a szolgáltató által biztosított évi 8 db lobomló zsákot is.
 
Fontos, hogy a közterület rendjének és tisztaságának védelme érdekében az összegyűjtött zöld hulladékot legkorábban a szállítási napot megelőző napon helyezzék ki a lakosok az ingatlanuk elé olyan helyre, ahol az nem akadályozza sem a gyalogos, sem a gépjármű forgalmat. A keletkezett zöldhulladékot kizárólag a lebomló zsákokban, vagy kötegelve lehet a közterületre kitenni, a szolgáltató a nem megfelelő formában kihelyezett zöldhulladékot nem szállítja el.
Amennyiben valakinek az ingatlanán olyan mennyiségű zöldhulladék keletkezik, amellyel nem kívánja megvárni a meghirdetett szállítási napokat, úgy lehetőség van – akár ömlesztett formában is – annak térítésmentes leadására a Damjanich utcában működő hulladékudvarban.
 
Szekszárd_Hulladéknaptár2022_rendkívüli zöld.jpg