Szavazzunk a biztonságunkért!

2024.05.14
 
Május 27-ig tart az „okoszebra szavazás” a Generali a Biztonságért Alapítvány honlapján. Szekszárdon a Zrínyi utca 1-nél található gyalogátkelő kap plusz világítást és útburkolatba épített LED prizmákat, ha sikerül nyernünk. Fontos szempont, hogy az iskolába igyekvő gyerekek biztonságos módon kelhessenek át az úttesten, és további előny, hogy sok vidéki is erre közelíti meg az autóbusz pályaudvart, valamint a vasútállomást.
 
Annak ellenére, hogy a gyalogos balesetek száma évről évre javuló tendenciát mutat hazánkban, a Rendőrség tavalyi adatai szerint 2023-ban még mindig több mint 800 gyalogost ütöttek el kijelölt átkelőhelyen, melyből 18 volt halálos kimenetelű, 290-en pedig súlyos sérülést szenvedtek. A Generali tavalyi, reprezentatív kutatása szerint a láthatóbb (okos)zebrák nagyban segítenék az autósokat abban, hogy biztonságosan megálljanak azoknál. Ennek okán a Generali a Biztonságért Alapítvány évek óta népszerűsíti okoszebra programját. Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá” olyan gyalogátkelőhelyet, ami iskola közelében található. A legtöbb online voksot kapó városban az Alapítvány támogatásával innovatív gyalogosvédelmi rendszer, azaz okoszebra épülne ki még a szeptemberi iskolakezdés előtt.
 
Fókuszban a gyermekek biztonsága; indul a szavazás
 
Idén újabb magyar települést tesz biztonságosabbá a Generali a Biztonságért Alapítvány a közlekedésbiztonsági kezdeményezésével – az elmúlt években eddig több, mint 60 okoszebra került kialakításra országszerte az alapítvány támogatásával. A Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross® projekt célja a gyalogosbiztonság támogatása, valamint a közlekedésbiztonság fontosságára való figyelemfelhívás. A Generali idén a Közlekedési Kultúra Napja apropóján az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal (OBB) együttműködve indít közönségszavazást: a magyar lakosságnak két héten keresztül lehetőségük adódik online megszavazni az általuk legveszélyesebbnek gondolt, iskola közelében elhelyezett gyalogátkelőhelyet 19 városból, ezzel támogatva a gyermekek biztonságát. A veszélyes gyalogátkelőhelyeket tartalmazó listát az OBB adatai alapján állította össze a Generali. Idén többek között Baja, Békéscsaba, Eger, Esztergom, Miskolc, Szekszárd, Szombathely, Sopron, Zalaegerszeg vagy a további 8 városból egy gazdagodhat okoszebrával szeptemberben, várhatóan az új tanév kezdete előtt.
 
Számottevő változás
 
A Rendőrség 2023-as adataiból kiderül, hogy a gyalogosokat érintő több mint 2100 baleset 38%-a (812 eset) kijelölt gyalogosátkelőhelyen történt, melyből 18 volt halálos kimenetelű volt. Az összes gyalogos baleset 93%-a (1 989 eset) lakott területen belül-, döntő többségben (65%) nappali, természetes fényviszonyok mellett következett be. Azonban 571 alkalommal éjszaka, működő közvilágítás mellett-, 115 esetben pedig közvilágítás nélküli útszakaszon történt szerencsétlenség, mely bizonyítja, hogy a zebrák láthatóvá tétele kulcsfontosságú mind a gyalogos, mind az autós részére. Ezért a Rendőrség és az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén a közúti ellenőrzések során, illetve a kommunikációs és prevenciós tevékenysége (tájékoztató, felvilágosító, edukációs programok, kampányok) során kiemelt feladatának tekinti a védtelen közlekedők, köztük a gyalogosok közlekedésbiztonságát.
Az „okoszebra szavazás” tavalyi győztese Mohács volt, ahol a Kossuth Lajos utca 95-97-nél lévő gyalogátkelőhelynél a telepítés előtt az autósok megállási hajlandósága 53%-ot mutatott, míg két héttel utána ez a szám már 62% volt, kettő hónappal később pedig elérte a 66%-ot – mely igazolja az átkelőhely „okossá” alakításának fontosságát és eredményességét.
 
Látható lépések az okoszebrával
 
A Generali korábbi reprezentatív kutatásából,­ melyben 18-65 év közötti személyeket kérdeztek a gyalogátkelőhelyek használatát illetően ­az is kiderült, hogy a lakosság 13%-ának számos rossz tapasztalata van a zebráknál, hiszen az autósok ritkán engedik át őket. A 18-29 közötti korosztály szerint az autósok csupán 66%-a figyel arra, hogy megálljon a kijelölt átkelőhelyeken.
A megkérdezett sofőrök azonban úgy vélik, hogy ez a szám azért ilyen magas, mert nehéz észrevenni a közeledő gyalogost. Arra a kérdésre, hogy mivel lehetne ezt szerintük segíteni, 90%-uk említette a zebrák láthatóvá tételét (pl. okoszebrával) a szigorúbb szabályozás (82%), valamint a magasabb pénzbírság (79%) mellett. A Generali kutatása rámutatott továbbá arra is, hogy nem csak az autósoknak fontos az észrevehetőbb, feltűnőbb zebra, de a lakosság jelentős részének (89%) is. 
 
Mi az az okoszebra?
 
A SafeCross® okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet. Tehát az okoszebra célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe.
 
A Generali a Biztonságért Alapítvány arra kéri az embereket, hogy 2024. május 27. 12.00-ig a 19 zebrát tartalmazó listából szavazzák meg a szerintük legveszélyesebb gyalogosátkelőt. A legtöbb voksot kapott, iskola közelében lévő zebrát pedig a nyár folyamán okossá is alakítják a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával. 
 
Szavazás linkje IDE KATTINTVA elérhető.