Rászorulókhoz juthatnak a használt monitorok

2022.06.28
 
A Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság májusban döntött a polgármesteri hivatal informatikai és egyéb eszközeinek selejtezéséről. A testület úgy határozott, hogy a még használható 11 darab monitor ne kerüljön a hulladékba, hanem a Humánszolgáltató Központ a „Karöltve Szekszárdért” csoporttal együttműködve gondoskodjon az eszközök hátrányos helyzetű személyek közötti kiosztásáról. A monitorokat Posta Zoltán, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság tagja adta át Tolácziné Varga Zsuzsannának, a Humánszolgáltató Központ vezetőjének, valamint Szakács Szandrának, a Karöltve Szekszárdért csoport egyik alapítójának. Posta Zoltán elmondta, rendszeresen kerülnek eléjük a város és intézményeinek selejtezési ügyei. A bizottság tagjai igyekeznek a földön járni és ha valami még használható, annak megtalálni a megfelelő helyet. Ez most is így történt. 
Általános és középiskolás gyerekekhez kerülnek majd a monitorok, mondta Szakács Szandra. A segítőszándékú civilekből álló csoportnak ma hatezer tagja van. A pandémia idején alakultak és már az online oktatás során is sok családot juttattak számítástechnikai eszközökhöz. A most átadott monitorok hamarosan szintén megtalálják gazdájukat.
 
monitor.jpg