Rászoruló diákok kaphatják meg a laptopokat

2020.03.03

Ülést tartott a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság (GVB).

Az egyedi támogatási kérelem elektromos gépjármű beszerzése elnevezésű projekt kapcsán az ülésen elhangzott, a pályázati kiírás csak elektromos autó beszerzésére szól. Arról született határozati javaslat, hogy a bizottság megvárja a beérkező árajánlatokat személy és – nem lassú járműnek minősülő – kisbusz vonatkozásában, ezt követően dönt a beszerzésről. Emellett a következő ülésre kérik a hivatal autóinak kimutatását: melyik osztályról, ki, milyen célra használja őket, valamint a 2019-es MOL-kártya felhasználásról és az útnyilvántartásról is kérnek adatszolgáltatást.

Őcsény Község Önkormányzata fizetéshalasztás engedélyezése iránti kérelme kapcsán elhangzott, folyó fizetését minden hónapban teljesíti, így a bizottság tagjai javasolták a kérelem elfogadását. Harc önkormányzatának a 415 ezer forintos tartozását március 15-ig kell rendeznie. Határozatba foglalták, hogy Őcsénynek és Harcnak is fizetnie kell folyó tartozását.

A Szekszárdi Sportközpont Nkft. selejtezési kérelmével megvárják az átadás-átvételt. A Polgármesteri Hivatal tulajdonában lévő egyes eszközök értékesítéssel történő selejtezése napirend vonatkozásában a bizottság felkéri a hivatalt, a következő GVB-ülésre vizsgálja meg, van-e mód arra, hogy a laptopokat iskoláknak, alapítványoknak ajánlják fel.

Döntés született arról is, hogy a mérnöki kamarákkal együttműködést köt a város. Az ügyvéddel elkészített szerződést a polgármesternek és a jegyzőnek kell aláírnia. Rácz Zoltán képviselő közlése szerint ettől azt várják, hogy a beruházásoknál a politikusok mögé csatlakozzon be a szakmai háttér, így a kivitelezésnél elkerülhetők az anomáliák – az elkészült terveket szakmai grémium is átvizsgálja. Egyhangúlag elfogadta a bizottság a GVB teljes ügyrendjét, valamint a munkatervének módosítására irányuló javaslatokat.