Ötven köbméter hulladék keletkezett a gázrobbanásnál  

2019.10.25

Az október 9-ei szerencsétlenséget követően a polgármesteri hivatal és az önkormányzat kötelezettségén felül teljesít. Helyi vállalkozókkal együttműködve – azonnal reagálva a kialakult helyzetre – közel 80 helyszínen, lakásban vagy lépcsőházban ideiglenesen befedték a kirobbant üvegfelületeket.

Mint ismert, a gázrobbanás következtében a Herman Ottó utca 3-as és 5-ös lépcsőház húsz lakása, valamint a 8-as lépcsőházban további kilenc, vagyis összesen huszonkilenc lakás vált átmenetileg lakhatatlanná. A Városfejlesztési és Üzemeltetési Igazgatóság kollégái a robbanást követő 12 órán belül minden érintett ingatlant felkerestek, és felajánlották a hivatal segítségét. Az önkormányzat a hatóságokkal együttműködve még aznap műveleti központot állított fel a helyszínen, ahonnan a hivatal munkatársai a szakemberekkel közösen koordinálták a kialakult helyzetet. Ács Rezső polgármester utasítására a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. azonnal tizenhárom önkormányzati tulajdonú ingatlant tett költözhetővé. Eddig hét lakhatatlanná vált lakásból kérvényeztek szükséglakást. A polgármesteri hivatal munkatársai a lakásukat elhagyni kényszerülő tulajdonosoknak segített a költözésben, illetve – raktárhelyiség felajánlásával – ingóságaik elhelyezésében. Az azonnali kármentesítést követően több mint 50 köbméter – nagyrészt üveg – hulladékot szállított el a helyszínről az Alisca Terra Nkft.  

A polgármester a Humánszolgáltató Központot bízta meg az adományok kezelésével. A felajánlásokat továbbra is várják a +36 20 415 4393-as telefonon.  A gázrobbanás károsultjai nemcsak fizikai, hanem lelki segítségnyújtást is kérhetnek a HSZK szakembereitől. 

Az Alisca Bau Zrt.  október 21-én kezdte meg az épület kármentesítését, helyreállítását. A munkák időtartamát nem lehet előre megbecsülni. De minden érintett bízik benne, hogy a lakók minél előbb visszaköltözhetnek majd otthonaikba. A statikusok által végzett felmérések és a szakmai egyeztetések mindenesetre bizakodásra adhatnak okot az épület helyreállítása tekintetében.