Összehangoltabb járatok, kevesebb várakozási idő az új autóbusz menetrend szerint

2022.06.24
Június 23-án Szekszárd MJV közgyűlése elfogadta a már 10 éve hatályban lévő helyi autóbusz menetrend módosítását, fejlesztését. A fejlesztések legfontosabb részei, hogy ezentúl sokkal nagyobb szerepet kapnak a helyközi (távolsági) buszok a helyi közlekedésben. Ez azt jelenti, hogy pl. egyes bátaszéki, szálkai, tolnai járatok Szekszárdon belül úgy fognak közlekedni, mintha helyijáratos buszok lennének, például Tolnáról közvetlenül elérhető lesz a szekszárdi Tesco áruház. Itt fontos kiemelni, hogy az új menetrendben szereplő, a helyijáratos közlekedésbe bevont helyközi járatokra lesz igaz csak, hogy helyi tarifával vehetők igénybe a városon belül, az ebbe a körbe be nem vont helyközi járatokon a helyközi tarifák lesznek érvényesek. A helyi közlekedésbe bevont helyköz járatok listája szerepel majd a honlapra feltöltött anyagban.
A helyi- és helyközi járatok menetideje sokkal jobban össze lett hangolva, így az átszállások a különböző buszjáratok közt sokkal kevesebb várakozással járnak majd. Több helyijáratos vonal. pl. a 6-os, vagy a 4-es útvonala meghosszabbodik, így közvetlenül elérhetővé válnak majd a csatári, szőlőhegyi völgyek, illetve új, közvetlen kapcsolatok alakulnak ki pl. a kórház, általános iskolák közt. Megnő az átszállás nélkül is elérhető, városon belüli megállók száma is.
Egy új helyszín, a Bor utca is bevonásra kerül az új menetrend szerint, ahová helyijárat fogja az utasokat szállítani.
Az új menetrendet Szekszárd város honlapján ismertetjük majd az utazóközönséggel térkép formájában feltöltve, illetve ugyanitt a járatok tervezett indulási-érkezési időpontjait is közzétesszük. Arra kérjük a tisztelt lakosokat, tanulmányozzák át, és július 10-ig a honlapon megadott e-mail címre írják meg véleményüket, észrevételeiket, hogy azokat elbírálás után beépíthessük.
Az új rendszer bevezetésére terveink szerint augusztus 28-án kerülhet sor, még az iskolai oktatás megkezdése előtt. Egyébként a bevezetést követően is lehetőség van apróbb módosításokra a kialakuló tapasztalatok alapján.
Ezzel az új menetrenddel a város előre láthatólag éves szinten 50-52 millió forintot takaríthat meg.