Nyolcvannyolc hallgató kap Bursa ösztöndíjat
A szekszárdi közgyűlés csütörtökön döntött arról, hogy a jövő évi költségvetésében hatmillió forint önkormányzati önrészt különít el az ösztöndíjpályázatra, illetve elbírálta a beérkezett kérelmeket.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2000 decemberében csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez. A program célja az, hogy a hátrányos szociális helyzetben lévő egyetemi és főiskolai hallgatók, illetve a felsőoktatási intézménybe jelentkezni kívánó fiataloknak is elérhetővé tegye a részvételt a képzésben.
A közgyűlés a 2020-as pályázati fordulóhoz történő csatlakozásról szóló nyilatkozatot jóváhagyta, és kötelezettséget vállal arra, hogy a jövő évi költségvetésében hatmillió forint önkormányzati önrészt különít el az ösztöndíjpályázatra.
A pályázatok benyújtásának határideje 2019. november 5-e volt. Összesen nyolcvannyolc „A" típusú érvényes pályázat érkezett, a „B" típusra három érettségi előtt álló középiskolás jelentkezett. A beérkezett pályázatok elbírálása, illetve a szociális rászorultság megállapítása a szociális körülmények és a pályázathoz csatolt jövedelem- és vagyonnyilatkozatok figyelembevételével történt. A közgyűlés a beérkezett nyolcvannyolc „A" típusú pályázatot – rászorultságtól függően – támogatta, havi hat-, hét- és nyolcezer forintos összegekkel. A „B” típusú pályázatokat nem támogatta, tekintettel a már felvételt nyert pályázók magas számára és azok szociális, anyagi körülményeire.
Az „A” típusú ösztöndíjat két szemeszteren át kapják a felsőoktatásban tanuló hallgatók. A 2019/2020-as tanév második, és a 2020/2021-es tanév első félévében jutnak a megítélt támogatáshoz.