Mindenkit érintő fejlesztéseket végez az energiacég
Idén több mint 2,8 milliárd forintot fordít az áram- és gázhálózat karbantartására és fejlesztésére az E.ON a szekszárdi üzemek területén.
Ezek a beruházások szoros együttműködés nélkül nem valósulhatnának meg – mondta Németh Imre, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója az energiaipari cég és a szekszárdi önkormányzat közös sajtótájékoztatóján. Hozzátette, elkötelezettek egy új energiavilágért, amely decentralizált, megújuló termelésen alapuló hálózatfejlesztést is jelent. Elosztói engedélyesként alapvető felelősségük, hogy a fogyasztóknál megbízható, biztonságos energiaszolgáltatást tudjanak megvalósítani. Ezt rugalmas, innovatív, helyi megoldásokkal tudják biztosítani. A dél-dunántúli régió nagyot fejlődött, ezért további hálózatfejlesztési, rekonstrukciós igények jelentek meg. Kiemelt projekt a Palánk és Mözs közötti területen, zöldmezős beruházásként egy új szekszárdi alállomás megvalósítása, amely a gazdaság fejlődésével megnövekedett ipari igényekre ad választ és a tervek szerint 2021-ben készül el. Az 1,8 milliárd forintos fejlesztéshez kapcsolódó beruházások jelentősen javítják a lakosság és a térségben található vállalkozások villamosenergia-ellátását is. A terület kiválasztása megtörtént, jelenleg az alállomás tervezése zajlik.
Ács Rezső polgármester kiemelte, az önkormányzat működésének egyik alappillére, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása. Ezen a területen az elmúlt időszakban előre tudtak lépni. A biztonságos energiaellátás érdekében a családok, vállalkozások számára a hátteret szeretnék megteremteni. A városvezető rámutatott, a jövőbe kell tekinteni, folyamatosan egyeztetni kell a cégekkel, hogy milyen fejlesztések várhatók a városban. Indokolt eldönteni, hogy merre szeretne fejlődni a megyeszékhely, az irányhoz igazítják a korszerűsítéseket. Konkrét példaként a város keleti kapujában épülő 100 hektáros ipari parkot említette. A befektetők vonzása érdekben szükség volt arra, hogy előkészítsék az energiaellátás szempontjából is. A cél, olyan szegmensben jelenjen meg város, ahol a nagyobb területigénnyel megjelenő befektetők jelentkeznek. Megjegyezte, ma Magyarországon mindössze tíz ipari park van, amely 50 hektáron kínál egybefüggő területet a befektetőnek. Ács Rezső kihangsúlyozta, az elmúlt tíz évben nem ment el vállalkozás Szekszárdról, inkább bővítettek a cégek. Ezzel párhuzamosan egyre több fiatal vásárol ingatlant a városban. Az újonnan jelentkező energiaigények teljesítése adja a legtöbb feladatot a városüzemeltetési és városfejlesztési szakembereknek, illetve az E.ON mérnökeinek.