Mindenki készül a hétfői iskolakezdésre

2019.08.30

Rendőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök is segítik az iskolába induló gyermekek biztonságos közlekedését szeptember 2-tól Szekszárdon.

 

A közlekedésrendészeti szempontból veszélyeztetett városi oktatási intézmények környékén rendőri jelenlétet biztosítanak a reggeli érkezési és délutáni távozási időpontokban. Munkájukat az önkormányzat közterület-felügyelői és a polgárőrség is támogatja majd. 

A gyermekek veszélyeztetettsége megnő a tanév kezdetén. A szünidőt követően a fiatalok felszabadultak és figyelmetlenek. Ezért szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek a megnőtt, megváltozott forgalomra és az időszakkal járó speciális kockázatokra. A demonstratív jelenlét során a járőrök elősegítik a gyermekek biztonságos közlekedését, úttesten való áthaladását, mindemellett fokozott figyelmet fordítanak a járművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére.

A megyeszékhelyen egy hónapon keresztül hat helyszínen – Zrínyi iskola, Babits iskola, Dienes iskola, Baka iskola, PTE Gyakorlóiskola Zrínyi utcai gyalogátkelő, illetve a Garay gimnázium és Vendéglátó Szakközépiskola közötti útszakaszon – számíthatnak a diákok és szülők a közrendvédelmi szervek jelenlétére. A rendőrség gépkocsival is ellenőrzést tart majd annál az intézménynél, amelyiknél a forgalmi helyzet ezt szükségessé teszi.