Még hatmillió forintot kiosztanának idén

2021.09.28
 
Kiállítással ünnepelheti fennállásának 20. évfordulóját a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum – ezt is egyhangú szavazással támogatta az Oktatás, Sport és Ifjúsági Bizottság hétfői ülésén. A „Köztes Átmenetek – a drog” című tárlat a tervek szerint november 22 és december 17 között lesz látogatható a Placc – Ifjúsági Közösségi Tér épületében, ahol két képzett szakember foglalkozik majd a gyerekekkel. Az előzetes becslések szerint 1500 fiatalt tudnak bevonni a szervezett drogmegelőzésbe egy hónap alatt. A kiállítás költsége megközelíti a hárommillió forintot.
 
A bizottság a költségvetés módosítását tárgyalásra ajánlja a közgyűlésnek azzal, hogy a város pénzügyi helyzetének függvényében még decemberben 6 millió forintot szeretnének kérni a bizottsági keretbe, hogy a mostani támogatásból kimaradó 12 sportegyesületnek is még idén tudjanak segíteni. Legutóbbi ülésén 24 millió forintot már kiosztott a bizottság a szekszárdi sportegyesületek között.
 
Az SZMSZ módosítás kapcsán Murvai Árpád bizottsági elnök a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság átalakítását célzó módosító javaslatot nyújtott be, melynek tárgyalása kapcsán rögzítették, hogy az OKSI bizottság tagja, Horváth Ferenc, nem a Fidesz delegáltja, hanem sportszakmai alapon segíti a bizottság munkáját. Az elnök módosító indítványát 4 igen és 1 nem szavazat mellett a bizottság elfogadta.
 
Az óvodák 2020/2021. nevelési évének munkájáról szóló beszámolót az intézmények vezetőinek és alkalmazottainak szóló köszönetnyilvánítás mellett elfogadta a bizottság.