A közterületi árusok jó alternatívát jelentenek

2020.04.02

A közterületi termelői árusítás a város több pontján elérhető.

A veszélyhelyzet kihirdetése után egyszemélyi döntést hozott, amikor a piac bezárásáról döntött – emlékeztetett sajtótájékoztatóján Ács Rezső polgármester. Ezzel az intézkedéssel lehetővé tette, hogy hatékonyan és gyorsan tudjon fellépni a vírus terjedése ellen. Aki ismeri a piacot, tisztában van vele, hogy rövid időre korlátozódik a nyitvatartása. Beszámolt arról is, úgy történt meg a bezárás, hogy az árusoknak felajánlották a közterületi árusítóhelyek biztosítását. Soron kívül közterület-használati engedélyeket adnak ki, 18-an árulnak közterületen, 21 további helyszín kiválasztása folyamatban van. Ács Rezső szerint így elkerülhető a csoportosulás, és a vásárlásokat ezzel a megoldással időben és területileg is széthúzzák.  A város térképet adott ki arról, hogy melyik piaci árus hol található.

A lakosság többsége jól fogadta a döntést, amely mindaddig érvényben lesz, míg a veszélyhelyzet nem alakul úgy, hogy vissza lehet állítani a piac működését. Kitért arra is, szeretnék, ha a közterületi árusok egész nap nyitva lennének, de valószínűleg a 6-tól 12 óráig tartó időpontot választják. A polgármester elmondta, nem vitatja, ebben a helyzetben egyre nagyobb szükség lesz helyi termékek biztosítására, de az tudni kell, hogy a szekszárdi inkább kereskedői, mint termelői piac.

Közterület-használati engedélykiadással Weisz Gábor közterület-használati főelőadóhoz lehet fordulni a weisz.gabor@szekszard.hu e-mail címen.

Fotó: Makovics Kornél

Belvárosi Utcai árusítóhelyek.jpg