A közrend, közbiztonság fenntartásában érdekeltek
Nem túl népszerű hivatás a közterület-felügyelőké. A szekszárdi önkormányzatnál héttagú állomány vigyáz arra, hogy rend legyen a megyeszékhelyen.
Kelemen Zoltán „közteres” a közelmúltban segített a Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársainak egy fiatalkorú elfogásában, aki kivonta magát a rendőri intézkedés alól. Kollégánk a Garay tértől egészen az Arany János utcai Zöldért székházig futva üldözte a férfit, akit több gyalogos is sikertelenül próbált feltartóztatni.
A 2000-es évek elején átalakult a rendszer. Ma már feltétel a büntetlen előélet, érettségi, közigazgatási alapvizsga. Négy évente pszichológusi alkalmassági vizsgán, minden évben egészségügyi kivizsgáláson kell részt venniük – mondta Domokos Márton, a csoport vezetője. Általában párban, egyenruhában indulnak járőrözni az előre meghatározott útvonalon. Sokrétű feladatot, tevékenységet látnak el. Övék a járdák, utcák, parkolók, játszóterek, parkok felügyelete. Felszólítanak, igazoltatnak, intézkednek, és mivel a közterület-felügyelő hivatalos személy, ezért iratainkat is elkérheti. Aki ennek nem tesz eleget, az szabálysértést követ el. A helyszínen feladataik gyors, pontos végrehajtását már a modern technika is segíti, okostelefont használnak az intézkedéseik dokumentálásához. A jogszabályok lehetővé teszik számukra a gumibot, bilincs, valamint a paprikaspray használatát, amire eddig még nem került sor. Testi kényszert – saját testi épségük megóvása, vagy egy tetten ért bűnelkövető visszatartása érdekében – azonban már alkalmaztak. Domokos Márton kiemelte, jogosultak továbbá szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy ruházatának és gépjárművének átvizsgálására is, amelyre törvény hatalmazza fel őket.
A biztonság, a városunkba érkező turisták szempontjából egyértelműen fontos a jelenlétük. Mert nem ellenünk, hanem értünk tevékenykednek, dolgoznak. Nem a bírságolás a fő profiljuk, elsődlegesen a közrendre és a köztisztaságra vigyáznak.