Június közepén lehet vége a veszélyhelyzetnek

2020.05.27

Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését. 

A kabinet a hétfői kormányülésén döntött arról, hogy törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyet ha a képviselők támogatnak, akkor megszűnik a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és véget ér a különleges jogrendi időszak – jelentette be Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. 

Közlése szerint a két törvényjavaslat közül az egyik a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény hatályon kívül helyezését és a veszélyhelyzet megszüntetését, a másik pedig az azzal összefüggő átmeneti szabályokat tartalmazza. Terveik szerint erről az Országgyűlés két héten belül hozhat döntést, így a veszélyhelyzet és a különleges jogrendi állapot június közepén megszűnhet – tette hozzá az államtitkár.
A tervezett átmeneti szabályokra térve elmondta: az operatív törzs fennmarad és irányítja a járvány esetleges második hullámára való felkészülést, az egészségbiztosítási és családtámogatási ellátások meghosszabbítása július elsejéig tart. Az ingyenes közterületi parkolás és a veszélyhelyzet idején meghozott adókedvezmények határideje szintén július elseje – jegyezte meg.
A hiteltörlesztési moratórium december 31-ig hatályban marad, a kórházparancsnoki rendszert megtartják. Az állami foglalkoztatottak – rendőrök, katonák és kormánytisztviselők – külföldi utazási tilalma a törvény hatályba lépésével megszűnik, az érintéssel történő bankkártyás fizetés limitjének 15 ezer forintra emelése megmarad – ismertette.