Július 1-jén indul el a nyári diákmunkaprogram

2020.06.25

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata is fogad diákokokat nyári munkára, a programban a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 31. között.  

A diákok a települési önkormányzatnál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkát. A munkaidő napi hat óra – 8 és 14 óra között –, azonban ez a nyári hőség miatt változhat 7 és 13 óra közötti időtartamra. A programban határozott időre, július 1. és 31., illetve augusztus 1. és 31. között teljes hónapra várja az önkormányzat a fiatalok jelentkezését, a munkabér bruttó 120 750 forint. A helyhatóság könnyű fizikai munkával történő foglalkoztatással – parkgondozó – biztosítja a korai munkatapasztalat-szerzést. A diákmunkaprogramba jelentkezhet minden 16-25 év közötti, nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkező diák, akinek állandó lakcíme vagy tartózkodási helye a szekszárdi járáson belül található.

A tanulók a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán – Szekszárd, Találka tér 4. – regisztrálhatják magukat. A nyilvántartásba vételhez érvényes diákigazolvány, ennek hiányában iskolalátogatási igazolás szükséges. A regisztrációt követően a diákokat kiközvetítik az Önkormányzathoz, ahol a Polgármesteri Hivatal munkatársai is nyilvántartásba veszik őket. A jelentkezésről annyit kell tudni, hogy a júliusi munkavégzésre június 24. és 30. között, az augusztusi munkavégzésre június 24. és július 20. között Szántósi Tünde humánpolitikai referens (Polgármesteri Hivatal, Béla király tér 8., I. emelet 105-ös iroda) regisztrálja a fiatalokat.  

További információ Szántósi Tündétől kérhető a 74/504-183-as telefonszámon. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatánál tavaly július 1-jén 29 diák vette fel a munkát.