Jól haladnak a munkálatok, július 1-jén kinyit a fürdő

2020.06.10

Megfelelő ütemben halad a három medence helyreállítása, így nem lesz akadálya annak, hogy július 1-jén kinyisson a nagyközönségnek a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő.

Összesen 105 négyzetméternyi felület lesz kijavítva, mintegy 1204 négyzetméteren a hiányos fugák helyreállítása zajlik. A rekonstrukciós munkák 5,5 millió forintba kerülnek – mondta bejárásán Ács Rezső polgármester. Közölte, legutóbb azt kérte az üzemeltető Szekszárdi Sportközpont Nkft.-től, hogy mérjék fel az elvégzendő munka mennyiségét és válasszák ki a kivitelezőt. A nyitás érdekében május végéig, mint a közgyűlést helyettesítő döntéshozó a szükséges verdiktet meghozta. Hogy ki és mennyiben felelős a kialakult állapotokért, azt egy őszi vizsgálat lesz hivatott kideríteni – jegyezte meg a polgármester. Emlékeztetett, annyival különlegesebb lesz az idei szezon, hogy a szomszédban zajlik az uszoda építése, ez kellemetlenséggel jár, illetve szűkíti a strand befogadóképességét. A veszélyhelyzet kapcsán fennmaradó intézkedésekkel összefüggésben biztosan lesznek korlátozások. Amíg országosan nem történik meg a feloldás, addig a védőtávolságokat és létszámokat szigorúan betartják, ez a strandra is vonatkozik – tette hozzá Ács Rezső. Végül úgy összegzett: a felújítási munkálatokat jövő héten befejezi a vállalkozó, a medencék feltöltése és egy negatív vízminta után július 1-jén kinyithat a fürdő.

Kihívás lesz, várakozással tekintenek a nyári hónapok elé – fogalmazott Szabóné Tengerdi Mária fürdővezető. A járványügyi óvintézkedések többletmunkaerőt igényelnek, az öltözőkben és a strand területén is plusz felügyelőket alkalmaznak majd. A korlátokat és a medencék élményelemeit fél óránként fertőtlenítik, az öltözőkben csak minden második szekrényt adják ki, a szaunát nem lehet megnyitni, a pénztárosoknak plexi védőfalat biztosítanak – sorolta az intézkedéseket. Kiemelte, egyszerre egy időben 990 helyett 775 embert tudnak fogadni a fürdő területén. Azért ennyit, mert a minden fürdőre kötelező érvényű üzemeltetési feltételek által előírt 4 négyzetméter/fő vízfelületet kell biztosítani minden szabadtéri medencében. A fürdővezető ezek fényében a látogatóktól felelős magatartást kér, a helyi járványügyi intézkedéseket, illetve szabályokat minden esetben vegyék figyelembe.