Határozott fellépésre tanít a négyalkalmas kurzus

2019.09.09

Különleges, a szubjektív biztonságérzetet fokozó önvédelmi kezdeményezést jelentettek be a polgármesteri hivatalban.

A tréningsorozattal szeretnénk erősíteni a városban élők biztonságérzetet – hangsúlyozta Ács Rezső polgármester. A gyakorlások bevezetésének egyik nem titkolt célja a sportolási kedv erősítése, emellett az önvédelmi praktikák elsajátításával meg tudja védeni magát az, akit valamilyen atrocitás ér.

Rácz Petra, az Alisca Taekwondo Klub vezetőedzője elmondta, 4-5 mozdulatból álló gyakorlatokat válogattak össze, melyek segítségével – testmérettől, erőnléttől függetlenül – ki lehet szabadulni egy szorító fogásból, így a megtámadott időt nyer ahhoz, hogy elfusson. A minikurzus első foglalkozását most szombaton tartják, ezt követően még három alkalom lesz szeptemberben, szintén szombatonként, a szüreti napok hétvégéjén vasárnap. A helyszín minden alkalommal a Babits Mihály Kulturális Központ Bödő terme, a foglalkozások 16 órakor kezdődnek. Az órákra a Facebookon, illetve a racz.petra.tkd@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni. Korhatár nincs és nem csak hölgyeket várnak, nagyobb gyerekek, felnőttek érdeklődésére számítanak.