Elhunyt Sebő Ferenc

2026.04.28
 
Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, dalszerző, népzenekutató, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője 1947. február 10-én született Szekszárdon.  
Gimnáziumi éveit már Székesfehérváron kezdte, majd Budapesten érettségizett.
A Budapesti Műszaki Egyetemen kollégiumi szobatársával, Halmos Bélával kezdetben megzenésített József Attila-verseket adtak elő, majd a Halmos-Sebő duó idővel együttessé bővült.
Sebő Ferenc érdeklődése később az autentikus hangszerek, a brácsa, a citera és a tekerőlant felé fordult, majd a Martin György néprajzkutatónál hallott népzenei felvételek hatására a gyűjtésbe is bekapcsolódott. A Bartók Táncegyüttes zenei vezetőjeként a néptáncokat is tanulmányozta.
A Sebő-együttes 1972-ben a Fővárosi Művelődési Házban indult klubja a táncoktatással összekötött össztáncok helyszíne lett. 1973 végén a Kassák Klubba költöztek, ekkortól énekelt velük az évtized végéig Sebestyén Márta.
Ők voltak a nem sokkal később országos mozgalommá szerveződött táncház úttörői, Halmos Bélával a zenészeket is ők tanították. A magyar táncházmódszer 2011-ben az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára is felkerült.
1996 és 2001 között az Állami Népi Együttes művészeti vezetője, 1999-2000-ben a Magyar Táncművészeti Szövetség társelnöke, a 2002. évi alapítástól 2011-ig a Hagyományok Házának szakmai igazgatója volt.
Sebő Ferenc művészi munkássága elismeréseként 1985-ben Állami Díjat kapott, 1995-ben a Magyar Művészetért Alapítvány díjával, 2000-ben Budapestért Díjjal, 2003-ban Prima-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és Pro Cultura Urbis díjjal tüntették ki.
A magyar népművészeti örökség ápolásáért, a népművészet, a zene és tánc kutatásának és mai alkalmazásának módszertani központjául szolgáló Hagyományok Háza, valamint újító szellemű műsorok létrehozásáért, a határokon túl is számon tartott sokoldalú művészi munkássága elismeréseként 2012-ben Kossuth-díjat vehetett át.
A következő évben Lajtha-díjjal jutalmazták, 2014-ben az első alkalommal átadott Nemzet Művésze díjban részesült, 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagjává választották.
 
Sebő Ferenc a magyar táncházmozgalom egyik kulcsfigurájaként rendszeresen foglalkozott a Dél-Dunántúl, így Tolna megye népzenéjével, valamint a szekszárdi és környékbeli dallamkincs is része volt annak az anyagnak, amit gyűjtött és feldolgozott. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot szülővárosa kulturális közegével, nyilvános fellépésein túl rendszeres vendége volt a szekszárdi és környékbeli népzenei, néptáncos rendezvényeknek.
Nyugodjon békében, emlékét megőrizzük!