Elhunyt dr. Ferincz János hajdani aljegyző

2019.11.07

November 6-án elhunyt dr. Ferincz János, Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának egykori aljegyzője.

A munkájára igényes, felkészült szaktekintély több mint harminc éven át több munkakört is betöltve dolgozott a korábbi városi tanácson, majd a Polgármesteri Hivatalban egészen 2006-os nyugdíjba vonulásáig. Ferincz János kiváló szakember volt, a munka és a közigazgatás megszállottja. Szakmai pályafutása alatt az önkormányzati és a közigazgatási rendszer nagy változásokon ment keresztül. A változások komoly szakmai kihívások elé állították az önkormányzati és a hivatali működést. Vezetői és szakmai munkájának is köszönhetően a változásokra jól reagált a helyi közigazgatás. Ferincz János hivatali vezetőként komoly szakmai elvárásokat támasztott kollégái iránt. Emellett nagybetűs Ember is volt, melynek köszönhetően a Polgármesteri Hivatal kollektívájára második családjaként tekintett.

Halálával Szekszárd városa és a Polgármesteri Hivatal egy kiváló emberrel és szakemberrel lett szegényebb. Mindent köszönünk, nyugodjék békében!

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Ferincz Jánost saját halottjának tekinti. Temetése november 18-án, hétfőn 15 órakor lesz az újvárosi temetőben.