Családbarát lett a Polgármesteri Hivatal

2020.06.08

Bronzfokozatú Családbarát Hely védjegyet kapott Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Családbarát Országos Nonprofit Közhasznú Kft. nyílt pályázatot hirdetett – európai uniós forrásból – családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására, melyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

A rendszert fokozatosan építik fel, egyelőre a bronz fokozatot hirdették meg, amelyre a Polgármesteri Hivatal, mint munkahely nyújtott be pályázatot. A pályázat benyújtását követően helyszíni auditot is tartottak, ezt követően pedig szakmai bizottság hozta meg a döntést.

A „munkahely” kategória bronzfokozatú minősítése kifejezi a hivatal családbarát szemléletű működés iránti elkötelezettségét, valamint az ennek megvalósításáért tett alapvető intézkedések meglétét.