A bölcsődefejlesztés befektetés a közös jövőbe

2019.07.24

Idén ünnepli fennállásának 40 éves évfordulóját a Szekszárdi Városi Bölcsőde. Az októberi ünnepségekre egy teljesen megújult intézmény várja majd a gyerekeket, szülőket.

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 163 millió forint pályázati forrást nyert a bölcsődei ellátás fejlesztésére, korszerűsítésére. Mészárosné Wittmer Boglárka intézményvezető a keddi bejáráson dr. Kajos Nikolett aljegyzőnek és Dévai-Horváth Krisztina pályázati referensnek elmondta, január elején kezdődtek a belső átalakítások a tíz csoportban közel százszázalékos kihasználtsággal, 119 fős létszámmal működő bölcsődében. A gyermekjóléti alapellátásban nem okozott fennakadást a rekonstrukció, mert a szülők nagyon együttműködőnek bizonyultak. Kifejtette, az udvarra ráfért a szépítés, a 40 év alatt csak kisebb fejlesztéseket végeztek. Most a 6 millió forintos eszközbeszerzésnek köszönhetően új játszóeszközöket – fészekhinta, famozdony, babaház – helyeznek ki, mert nagyon fontos, hogy kik és milyen környezetben veszik körül a gyerekeket. Emellett egy gumiborítású sportpálya is a gyermekek biztonságos felügyeletét szolgálja majd.
Tamás István, a generálkivitelező T-Build Kft. ügyvezetője rámutatott: teljes tetőszigetelést végeztek, emellett gyapotos hőszigetelést kapott az épület, napelemes rendszert telepítettek. A foglalkoztatóknál kicserélték a nyílászárókat, az irodának, ebédlőnek, öltözőnek, konyhának helyet adó részen a teljes elektromos hálózat magújult, valamint új radiátorokat építettek be. A belső festés az esztétikus megjelenés miatt is fontos volt. Az udvar kapcsán kiemelte, két kerti tároló épült, amely a játékok tárolása mellett a mosdóblokkoknak is helyet ad. Négy pancsolót, két új homokozót alakítottak ki, valamint az összes terasz új burkolatot kap, 500 négyzetméteren pedig térkövet raknak le.
A kormány 2022-ig a teljes körű bölcsődei ellátást szeretné megvalósítani, ezért hazai és uniós fejlesztési forrásból csaknem 200 milliárd forinttal támogatják a bölcsőde- és óvodafejlesztést a családvédelmi akciótervben megfogalmazott célokhoz is igazodva. Az önkormányzati fenntartású szekszárdi intézményben szeptember 15-ei határidőre az ellátás szakmai kritériumainak emelése és az ellátás minősége egyszerre emelkedik a modern kor elvárásainak megfelelő szintre.