A Bizottság leszavazta az igazgató beszámolóját

2020.01.13

Pénteki ülésén nem fogadta el a Kultúra, Civil szervezetek, Városmarketing Bizottság Zsikó Zoltánnak, a Szekszárdi Közművelődési Szolgáltató Nkft. ügyvezető igazgatójának 2019-es szakmai és pénzügyi beszámolóját a rendezvények, programok megvalósulásáról. 

Több mint 380 ezren fordultak meg a Babits Mihály Kulturális Központban, s további impozáns számok is elhangzottak a beszámolóból. A 2017 óta gazdasági társaságként működő közművelődési intézményben évről évre nő a rendezvények száma: 2017-ben 4144, tavaly 4426 programot tartottak. Két év alatt megduplázta szponzori bevételeit a Babits, illetve a terembérletből befolyt összeg 12 millióról 30 millió forintra nőtt. A Minősített Közművelődési Intézmény címet kiérdemlő intézmény vezetője ezt követően kérdésekre válaszolt. A Szekszárdi Adventtel kapcsolatban elmondta, gazdasági okai voltak a szerényebb rendezvénynek. A helyszínnel kapcsolatban megjegyezte, az árusokkal történő egyeztetés után jelölték ki a Szent István teret. További felvetésekre ismertette, a Placc százszázalékos kihasználtsággal működik; a Művészetek Házát napi nyolc órában nyitva tartani pazarlás lenne. A Csötönyi László elnök vezette Bizottság végül 1 igen, 3 nem és 3 tartózkodás mellett elutasította a beszámolót. Felhívták az igazgatót, hogy a január 24-i ülésre tegye le a Bizottság elé a 2019-es nagyrendezvények kiadásainak tételes kimutatását, valamint az idei esztendőre vonatkozó üzleti tervet.

A közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltak szerint mind az öt bizottságnak véleményeznie kell a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletet. A 2019-es költségvetési rendelet módosítására a kormányzati, valamint saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetése miatt van szükség. A Bizottság a véleménynyilvánítást kompetenciahiányra hivatkozva a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságra bízta. Új napirendi pontban a grémium elfogadta a következő öt év városi ünnepségein közreműködő iskolák beosztását.