Az ünnepi rendkívüli közgyűléssé alakult át

2019.11.28

Megtartotta alakuló ülését a szekszárdi közgyűlés.

Az átmenet nagy és izgalmas percei peregtek az alakuló ülésen. Sokan összejöttek a díszteremben, egymás mellett képviselők és igazgatóságvezetők. Csillogtak a szemek és a lámpák. Az ÉSZ-frakció javaslatára több napirendi pontot levettek, illetve Ács Rezső polgármester is visszavont előterjesztéseket, ezt követően a közgyűlés egyhangú voksolással elfogadta az alakuló ülés napirendjét.

Felvezetésként a képviselők és a polgármester esküt tettek, ennek szövegét előmondta dr. Kulcsár Ágnes, a Helyi Választási Bizottság elnöke. Elsőként a polgármester törvényben meghatározott illetményéről és költségtérítéséről szavaztak a városatyák. A Szervezet és Működési Szabályzatról szóló önkormányzati rendeletet nem módosították, a működéshez szükséges három függeléket azonban elfogadták a politikusok. Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjával kapcsolatban Ács Rezső elmondta, hogy a jelenlegi rendelet marad hatályban.

Az ünnepi ülést követően a polgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze. Ezen két témát tárgyalt a 15 tagú képviselő-testület. Zaják Rita (ÉSZ) határozati javaslatot tett az átláthatóság és a nyilvánosság javítására. A közgyűlés kinyilvánította az „Ez a minimum!” program megvalósítása iránti elkötelezettségét. A képviselő asszony klímaalkalmazkodási terv kidolgozását is szorgalmazta: 2020 december végére kell elkészülnie egy részletes, a város specifikus problémáit figyelembe vevő programnak.  

A politika a hadiipar szórakoztató üzletága – mondta Frank Zappa, amerikai rockzene egyik fenegyereke. A képviselő-testület jövő szerdán 10 órától rendkívüli közgyűléssel folytatja munkáját.