Az önkormányzat is várja a diákok jelentkezését

2019.06.03

Idén is lesz nyári diákmunkaprogram a települési önkormányzatoknál és az intézményeknél, amelyre még lehet jelentkezni.

Az elmúlt évek kedvező tapasztalatai alapján idén is meghirdette a Nemzetgazdasági Minisztérium a nyári diákmunkaprogramot, amelynek keretében mintegy 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget. A diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkát. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a városokban és a falvakban is munkával tölthetik el a nyári szünidő egy részét a fiatalok. A cégek adminisztratív vagy könnyű fizikai munkával történő foglalkoztatással biztosítják a korai munkatapasztalat-szerzést.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek. A programban júliusi vagy augusztusi munkakezdéssel egy-egy hónapra várja az önkormányzat a fiatalok jelentkezését, maximum napi hatórás időtartamra.

A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 146 ezer forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 111 750 forint lehet személyenként és havonta. A diákok június 3-ától már regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál (Szekszárd, Találka tér 4.), a szervezetek is itt jelezhetik a felmerülő munkaerőigényüket. Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában bővebb információ Szántósi Tünde humánpolitikai- és ügyviteli referenstől kérhető.