Czencz Péter
(
SporTolna Szabadidősport Egyesület elnöke)

Czencz Péter már kisgyereként meghatározó szerepet játszott a sport az életében. Atletizált, majd labdarúgó szenvedélyének hódolt Bátaszéken, a sorkatonai szolgálata alatt Győrben, illetve a szekszárdi Dózsa II. csapatában.Aktív labdarugó pályafutását befejezve, a kispályás labdarúgó bajnokságok és tenisztornák állandó részvevője volt. 1982-től hosszú éveken keresztül bekapcsolódott az olimpiai ötpróba mozgalomba, ennek keretében futásban a maraton távot, úszásban a Balaton átúszást, evezésben 72 km-t, kerékpárban 100 km-t, gyalogtúrában 30 km-t teljesített rendszeresen. Később teljesítette a triatlon sportág Ironman távját is. Többszörös Magyar Bajnok korosztályában duatlon és triatlon sportágakban.

1984-ben Szekszárdon első ízben szervezett téli teremlabdarúgó bajnokságot. Évente több alkalommal - szilveszteri, farsangi, húsvéti, szüreti - futásokat szervezett a megyeszékhelyen, nagy érdeklődés mellett. 1985 nyarától Fadd-Domboriban nyári triatlon verseny, telente Szekszárdon téli triatlon SporToIna került megrendezésre az irányítása alatt. 1986-tól 4 éven keresztül szervezett Szekszárd-Bátaszék között futóversenyeket, amelyeket egyénileg és váltó jelleggel is lehetett teljesíteni. Nagy szerepet játszott a Magyar Triatlon Szövetség 1989. évi megalakításában, melynek 2014-ig - nyugdíjba vonulásáig — főtitkári posztját töltötte be. A triatlon az egyetlen olimpiai sportág, amelynek egy vidéki város volt hosszú éveken keresztül a központja. 1990-1992 között a barcelonai olimpiához kapcsolódó olimpiai ötpróba versenysorozatot koordinált szekszárdi kollégáival együttműködve. A rendezvény anyagi sikere megalapozta a Szövetség anyagi működését.

1993-ban a Parlamentben Szacsvay Imre díjban részesült. 2000-en Sydneyben a triatlon sportág első olimpiai játékán, majd Athénban csapatvezető volt. Európában egyedülálló módon az ország különböző településein szervezett világversenyeket, melyek közül kiemelkedett a 2010. évi Budapesti triatlon Világbajnokság. Valamennyi esemény lebonyolítását, minden meghatározó szervezési, könyvelési feladatot kollégáival Szekszárdról irányított. Főtikársága alatt rendszeresen szervezett triatlon- és duatlon diákolimpiai versenyeket Szekszárdon. A triatlon szezon lezárása követően minden év októberében napjainkig - családi-baráti triatlon versenyekre invitálta a sportkedvelő szekszárdi közösséget. 2004-től Berta Tibor — a tragikus körülmények között elhunyt sporttárs tiszteletére emlékversenyeként szervezi az eseményt. 2008-ban Szekszárdon az ő irányításival került megrendezésre Duatlon Diákolimpia Országos Döntő, melynek 1500 fős induló létszáma azóta is rekordnak számít. 2012-ben a szekszárdi Családbarát Strand és Élményfürdő megnyitása alkalmával fürdőtriatlont szervezett.

Péter most is aktív, rendszeresen sportol, ezzel példát mutatva az idősebb és fiatalabb korosztálynak is. Rendszeresen indul duatlon és triatlon versenyeken, ahol korcsoportjában kitűnő eredményeket ér el. A mai napig szervez Szekszárdon és Bátaszéken közösségi futásokat, Bátaszéken, Fadd-Domboriban és Szekszárdon triatlon versenyeket.