Közjóért kitüntető cím

2019

 

Ágostonné Béres KornéliaAgostonne Beres Kornelia.jpg

Kaposváron született és ott kezdte zenei tanulmányait a helyi zeneiskolában. Középiskolába Pécsre, a Művészeti Szakközépiskola fuvola szakára járt. Első diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének Pécsi Tagozatán szerezte. A 90-es évek elejétől tanít a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskolában, mely első és eddigi egyetlen munkahelye. Több mint negyed évszázados pályája alatt volt fuvolatanár, tanszakvezető és jelenleg tagintézmény-vezetője az iskolának. Mesterpedagógus, tanfelügyeleti- és pedagógusminősítési szakértő. fuvolaművész, évtizedek óta aktív résztvevője városunk zenei életének.

Évekig muzsikált együtt Környei Miklós zenetanárral, rendszeresen közreműködője volt a Szekszárdi Jazz Kvartett lemezeinek, koncertjeinek, több ízben szerepelt a Deutsche Bühne Ungarn társulatával. Felejthetetlenek fellépései voltak Lányi Péterrel koncerteken, kiállítás-megnyitókon, de számos olyan program szervezésében is vezető szerepet vállal, mint a Tolna Megyei Trombitásnap, a Tolna Megyei Klarinétos és Szaxofon Találkozó, a Mini Fúvós Fesztivál, a Regionális Gitárverseny, vagy a zeneiskolához kapcsolódó zongorás találkozó, vonós tábor.

 

Aranyi JánosAranyi Janos.jpg

1967-ben életútját a hegesztői szakmában, melynek technológiáját a legmagasabb szinten sikerült elsajátítania. Hazai és külföldi nagyberuházásokon szerezte meg szinte valamennyi szakmai minősítést (DIN, TGL, GTI-minősítéseket) és 1972 óta oktatott a minőségi hegesztőképzésben a legmodernebb technikákat elsajátítva. A szakmában egyedülállóként, több 45 éve oktatja és vizsgáztatja a minősített hegesztőket, melyhez a németországi ZIS-Halle Intézetben az egyik legmagasabb szintű hegesztő-oktatói oklevelet is megszerezte. A Paksi Atomerőműnél folytatott szakmai munkája elismeréseként a vállalat a szekszárdi hegesztő-oktatói bázisának kiépítésekor Aranyi Jánost nevezte ki vezetőnek, ahol 1980 óta irányíthatta a szakmai munkát. 2001-ben Németországban nemzetközi hegesztőmester oklevelet szerzett és 2002-től immáron családi vállalkozás keretében folytatta az európai uniós és magyar szabványoknak megfelelő minősített hegesztőképzést, vizsgáztatást, illetve a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben a megye egyetlen bázisaként a hegesztő-mesterjelöltjeinek képzését, felkészítését.

 

Bágyi ZsuzsannaBagyi Zsuzsanna.jpg

Az alkotóművész Kaposváron született és gyermekkora óta vonzódik a művészetek különböző ágához. Volt balett-növendék, foglalkozott újságírással, arculattervezéssel, zenével, bölcsészettel, de igazi kiteljesedését a festészetben találta meg. Németországi művészeti tanulmányai után a kétezres évek közepétől találkozhatunk képeivel a kiállításokon, Szekszárdon kívül, Győrött, Gyulán, Miskolcon, Pécsett és Komlón is láthatta a közönség műveit. Művészeti tevékenysége mellett a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesületének elnökségi tagja, rendezvényeinek, kulturális programjainak szervezője, felelőse. Aktív közösségi munkájának köszönhetően alakult meg az egyesületen belül a Prózakör, kiadták a Balladát éneklő könyvüket és megrendezték az Arany János emlékév keretében a költő életéről, műveiről szóló kiállítást.

 

Czirok Róbert AndrásCzirok Robert Andras.jpg

A képzőművészet egy különleges ágát műveli, melyet ő kísérletezett ki és egyben Szekszárdhoz, a bor városához fűződő kapcsolatát is jelzi, ugyanis szekszárdi borral fest helyi témájú képeket, az úgynevezett vinorelleket. Sok kísérletezés után nemcsak azt fedezte fel, hogy a szekszárdi bor festékanyaga különösen alkalmas ezen vinorellek elkészítésére, hanem megoldást talált a képek speciális kezelésére is, hogy az alkotások ne fakuljanak kis az idő múltával. Témái nemcsak a szőlőhegyek és a pincék ábrázolását jelentik, hanem a város híres épületei, terei is megjelennek, de találkozhatunk jeles városi szülötteink portréival is. Alkalmazott grafikusként is kötődik a borhoz, több híres szekszárdi borásznak tervezett borcímkét és üveget, melyek közül két alkalommal is az ő alkotását választották a Budavári Borfesztiválon Magyarország legszebb borospalackjának.

 

Dr. Horváth Edit ÍriszDr. Horvath Irisz.jpg

A középiskolai tanulmányai után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi és Államtudományi Karán szerzett jogi képesítést, ahol 2006 óta végzi oktatói és kutatói tudományos munkáját, jelenleg a Kar gazdasági igazgatója is egyben. Jogi munkája mellett 1991 óta tagja és aktív segítője a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör munkájának, melynek során az egyesület pályázatait, elszámolásait, hivatalos levelezését végzi, valamint számos taggyűlés, rendezvény, bemutató és prezentáció szervezője, lebonyolítója, de a szekszárdi katolikus hívek a szekszárdi egyházközség választmányi tagjaként is jól ismerik előzékenységét, a rászorulók iránti rendkívüli érzékenységét, odafigyelését. Őszinte szerénységével híven szolgálja a közösséget.

 

 „Mondschein” Szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus EgyesületMondschein Szekszardi Nemet Nemzetisegi Korus (Mikola Peterne).jpg

1978-ban alakultak a Szekszárdi Német Nemzetiségi Baráti Kör Kórusaként. Alakulásuk célja az volt, hogy Tolna megye német nemzetiségi dalkincsét felkutassák és bemutassák. A gyűjtőmunka mindazonáltal kiterjed a sváb népszokásokra és a kórustagok fontosnak tartják az utánpótlás nevelését is. A tagság 2004-ben hozta létre saját egyesületét és ekkor vette fel a Mondschein Kórus Egyesület nevet. Több mint 20 éves kapcsolatot ápolnak a Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule-val, a német kamarakórussal, rendszeresen fellépnek egymás nemzetiségi rendezvényein. A legkisebbek - a Wunderland óvodások - nemzetiségi napján több mint 10 éve fellép a kórus.

Az egyesület tagjai rendszeresen részt vesznek a város oktatási intézményei nemzetiségi napjain. Énekes foglalkozásokat, népiruha bemutatókat, történelmi előadásokat tartanak; sváb ételeket főznek és süteményeket sütnek közösen a gyerekekkel.

A kórus Szekszárd Megyei Jogú Város kiemelkedő művészeti együttesei közé tartozik 2000 óta.